Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)
Kaposi Zoltán: Nagykanizsa kisiparának változásai az 1910-es években
MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA A kisiparosok kezdettől fogva követelték a törvény módosítását, amely 1884-ben került az országgyűlés elé. Az 1884. évi ipartörvény (XVII. te.) új szervezeti formát írt elő, a testületi elv alapján szerveződő s a szakmákat összefogó ipartestületek megalakítását. A társulatok önkéntességével szemben az ipartestületi tagságot az 1884. évi ipartörvény kötelezővé tette a szakmai képesítéshez kötött iparágak esetében, így az Ipartestület tömörítetté a város iparengedéllyel működő összes iparosát, egész kézműves társadalmát. A törvény életbe lépése után készült összeírás szerint Veszprém város területén 88 iparág, 838 önálló iparos, 227 segédként dolgozó szakember, 25 mesterséget nem folytató kézműves, 510 segéd és 340 tanonc dolgozott.14 A Veszprémi Ipartestület 1885. január végi megalakulása után olyan jogokat és feladatokat kapott, mint a kontárok ellen fellépés, a munkakönyvek kiadása, az inasszerződés és az inasképzés ellenőrzése, a segédvizsgák lefolytatása.15 Az Ipartestület 1894-ben készült kimutatásából kiderül, hogy a városban 464 tagot tartottak nyilván, a segédlajstromok szerint a foglalkoztatott segédek száma 331 fő volt. Közülük 146 tanuló szegődött, 93 felszabadult, 292 pedig tanonciskolába járt. A Veszprémi Iparostanonc Iskola tanulóinak száma az 1895-96-os tanévben 321 fő volt.16 Az engedély nélkül dolgozó kontárok ellenőrzésére felkérték dr. Ováry Ferenc ügyészt, később országgyűlési képviselőt, akit így megnyertek a helyi ipar támogatására.17 Az évi tagdíjakból biztosították az 1883-ban megnyílt Veszprémi Iparostanonc Iskola működését,18 de ipartestület vagyona az 1890-es évektől jórészt a betegsegélyező pénztárba és temetkezési egyletekbe vándorolt.19 A régi céhes élet maradványai az emberi élet fordulóihoz kapcsolódva éltek a leginkább tovább, különösen az iparos temetéseken való részvétel és a halottkísérés volt íratlan szabály az iparosok számára. Veszprém a századfordulón azok közé a városok közé tartozott, ahol több mesterember élt, mint gazda. Az 1900. évi népszámlás adatai szerint az iparból élők száma a legmagasabb aránnyal szerepelt (14.114 lakosból 2.155 kereső és 2.604 eltartott), s az ipar-forgalommal együtt 44,4%-át alkotta a város Szabó, a Szűcs és a Vegyes Ipartársulat. 1875-ben szerveződött a Mészáros, 1878-ban a Kereskedelmi, 1879-ben a Fazekas, a Sütő, a Köteles, Szitás, Kefekötő, Takács, Nyerges, Kárpitos és a Vegyes Ipartársulat, majd utolsóként 1880-ban az Asztalos és a Városi Kalapos Ipartársulat. Magyarország egyletei és társulatai 1878:330-335.; Véghelyi \ш: *5-46.; Soproni Kamara 1888:16. 14 MNL VeML V.142.a: 1885. augusztus 16. 15 V. Fodor 1986:519-520. 16 MNL VeML IX. 206: A Veszprémi Ipartestület jegyzőkönyvei (1886-1903), 1895- március 31. és tanonclajstromok. 17 V. Fodor 1986: 526. 18 MNL VeML VIII. 614: A Veszprémi Iparostanonc Iskola 1883-1912 között a Tűztorony alatti Fecskendőházban működött, majd az újonnan épített Óvári utcai épületbe költözött. 19 Az 1844-től működő temetkezési egyletet 1884-ben alapították újjá. MNL OL BM általános iratok VII-8-8976 (mikrofilmen a Veszprém Megyei Levéltárban MNLVeML XV.15.) 112
