Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.2. Az egyházmegye plébániahálózata
Az EGYHÁZMEGYE PLÉBÁNIAHÁLÓZATA nia központja.240 Nem sokkal a lovasi plébános eltávolítása előtt, 1765-ben Felsőörsre önálló káplánt neveztek ki. A település korábban Lovas leányegyháza volt, de sem 1766 után, sem 1777-et követően nem csatoltak hozzá leányegyházakat, bár önállóságát megőrizte. Különleges státuszát minden bizonnyal a felsőörsi prépostságnak köszönhette a település. A plébániahálózatnak a Balaton-felvidék keleti felére történő kiterjesztésével véleményem szerint (Dél-Somogy kivételével) lezárult az egyházszervezet alsó szintjének kiépítése az egyházmegyében. (VII. térkép) Az ezt követő, összességében még nagy számú új plébánia alapítása már nem befolyásolta döntően a plébániahálózat struktúráját, csupán finomította, sűrűbb szövésűvé tette azt. Ennek értemében, bár számszerűen összehasonlíthatónak tűnik egymással az 1730-as és az 1760-as évek „plébániaszervezési hullámvölgye", az új alapítások számának csökkenése egészen más okokra vezethető vissza. Míg az 1730-asévek derekára az egyházmegye erőforrásai kimerültek az előző évtizedek megfeszített munkája nyomán, s szükségessé vált a plébániaszervezés ütemének látványos csökken(t)ése, addig Padányi Bíró Márton püspöksége a munka befejezését hozta magával. Ha egy építészetből kölcsönvett hasonlattal élhetek, az egyházszervezet plébániai szintje az egész egyházmegyében elérte a szerkezetkész állapotot, Pilisben és Zalában pedig jóval meg is haladta azt. Mindez már Bíró Márton életében, az 1750-es évek végére bekövetkezett, így még neki is nyílt lehetősége a plébániahálózat elmélyítésére. Utódaira, Koller Ignácra, majd halála után Dravec József káptalani helynökre, s a püspökség kormányzatát majd a dunántúli egyházmegyék jelentős megváltozását hozó 1777-es esztendőben átvevő Bajzát Józsefre maradt azonban a végső simítások elvégzésének feladata. 240 Nincs mit csodálkozni a terület bizonytalan egyházszervezetén, ha megnézzük a három plébánia lélekszámadatait az 1750-es évek derekán. Arács területén ekkor 72, Csopakén 112, Lovasén pedig 146 katolikus élt (ez utóbbiból az 1765-ben önállósuló Felsőörs 59 katolikussal szerepelt). 1752/57: VÉL 1.1.14. tóm. 8. 1-2. A környék községei 1734-ben Veszprémbe jártak szentmisére, az Arácsiak olykor a közelebbi Tihanyt is felkeresték. Acsádi Adám tervei szerint 1737-et követően az egész térség lelkipásztori központja lett volna Felsőörs, azonban alig egyéves fennállást követően a plébánia megszűnt, így minden bizonnyal visz- szaállt a korábbról ismert állapot. 1751-et követően Csopak tölthette be a korábban Felső- őrsnek szánt központi szerepet. Arács és Lovas azonban 1754-ben önállósult, ekkor lett a korábban önálló plébániaként összeírt, de a veszprémi ferencesek által adminisztrált Felsőörs Lovas leányegyháza. Arács és Lovas az 1770-es évek összeírásaiban materként és filiaként is megjelenik. Arács materként 1770: VÉL 1.1.14. tóm. 15. 176 [a lélekösszeírások összesítése]; 1771: VÉL 1.1.38. fase. 1. no 84. 2v.; filiaként 1770: VÉL 1.1.14. tóm. 15. 179-195. [Csopak plébánia lélekösszeírása]; Lovas materként 1770: VÉL 1.1.14. tóm. 15.176 [a lélekösszeírások ösz- szesítése]; 1771: VÉL 1.1.38. fase. 1. no 84. 12r.; filiaként 1770: VÉL 1.1.14. tóm. 15. 179-195. [Csopak plébánia lélekösszeírása]; Paloznak mint anyaegyház 1778. VIII. 9.: VÉL A814. kötet 505-519. 86
