Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.1. Az egyházmegye területi kiterjedése
Az EGYHÁZMEGYE TERÜLETI KITERJEDÉSE jelentették.123 A kiváltságolt egyházak léte és viszonylag nagy száma következtében az egyházmegye belső területein is megjelenő joghatósági konfliktusok tovább komplikálják a határ kérdéskörét, ahogy a vonzáskörzetük sugarával az egyházmegyés határokat figyelmen kívül hagyó szerzetesházak is.124 A vizsgált korszakban területenként más-más ütemben, de folyamatosan zajlott az egyházszervezet kiépítése és elmélyítése, s ezzel együtt a bizonytalanságot szülő határterületek összeszűkülése, elvékonyodása. Igaz ez az egyházmegye külső határaira éppúgy, mint belső területeire. 1777-ig azonban nem sikerült maradéktalanul rendezni a határok kérdését, továbbra is maradtak vitatott, bizonytalan szakaszok, illetve katolikus - egyházmegyei - szempontból valójában el nem ért, be nem tagozott területek. Gyökeres változás következett be e tekintetben az egyházmegyei rendezés során. 1776- ban a kiváltságolt egyházak kerültek a területileg illetékes egyházmegyéhez, 1777-ben pedig megtörtént a dunántúli püspökségek területi átszervezése is. Ennek során egyértelműen meghatározták, mely települések hová, melyik egyházigazgatási egységhez tartoznak. Ez a veszprémi püspökség esetében három ütemben történt. Az egyes plébániák egyházmegyei hovatartozásának eldöntését követően125 (1. ütem) került sor az egyházmegyén belül az espe123 Túlkapások alatt nem feltétlenül a szomszédos plébános, püspök által kezdeményezett konfliktusra kell gondolni. Egy adott hívő közösség a célszerűség okán gyakran nem volt tekintettel a számukra minden bizonnyal kevéssé fontos joghatósági kérdésekre, s a távoli egyházmegyés / plébániatemplom helyett a szomszédos, de közelebbi templomot részesítették előnyben. Az egyházszervezet kiépítésének ezen a szintjén a közösségekkel szemben még nem állt olyan kényszerítő erő, amely érvényesíthette volna a plébános / megyéspüspök joghatóságát. A másodikként említett esetek, amikor a főpásztor kénytelen volt egy a joghatósága alatt nem álló plébános vagy szerzetesközösség számára átengedni valamely lelkipásztori joghatóságot, értelmezhető úgy is, mint a közösség sikeres érdekérvényesítése. A mindkét fél számára megfelelő megoldást ilyen esetekben új plébániák alapítása jelentette a területen, amelyre az egyházmegye vezetése törekedett is. 124 Elsősorban a koldulórendek, azon belül is a ferencesek játszottak jelentős szerepet az egyházmegye életében. A vonzáskörzet alatt itt a létfenntartásukhoz szükséges koldulási körzeteket értem, amely feltételezhetően egybeesett a szerzetesek pasztorációs tevékenységének helyszíneivel, illetve meg kell említeni az egyes szerzetesházak által fenntartott kegyhelyek vonzáskörzetét is. Ezekre lásd Siptár Dániel tanulmányait! Az exempt egyházak és a szerzetesi lelkipásztorkodás problémaköre együttesen jelenik meg a székesfehérvári ferencesek esetében. Siptár 2010a. 70-71. 125 Minden esetben egész plébániák hovatartozásáról döntöttek, azaz az anyaegyházak vitték magukkal leányegyházaikat is. Ennek volt köszönhető például, hogy két Fejér megyei település, Inota (Palota filiája) és Ladány (Ősi filiája) a veszprémi egyházmegye része maradt a székesfehérvári püspökség megalapítását követően is. Nem jelentett volna különösebb gondot a két település lelkigondozása a székesfehérvári egyházmegyéből sem. A döntésnek egyébként máig tartó következményei lettek, a két település mindmáig a veszprémi egyházmegyéhez tartozik. Inotát ugyan 1951-ben közigazgatásilag Veszprém megyéhez csatolták, Nádasdladány viszont ma már plébániaként a veszprémi érsekség egyetlen olyan Fejér megyei egyháza, amely közigazgatásilag mindig Fejér megyéhez tartozott. Inotára lásd 1771: VÉL 1.1.38. fase. 1. no 84. 10r„ 1779. IV. 29.: VÉL 1.1.8. tóm. 12. 61-70.; Ladányra 1771: 45
