Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.1. Az egyházmegye területi kiterjedése
A PLÉBÁNIAHÁLÓZAT KIÉPÍTÉSE A 18. SZÁZADBAN Az egyházszervezet kiépítése - amely sok esetben együtt járt a katolikus vallásgyakorlat helyszíneinek újjászervezésével, a romos templomok felújításával, a protestáns templomok visszavételével, illetve több helyen a protestáns lelkipásztor katolikussal történő felváltásával - ennek konkrét vetületét jeleníti meg. Önmagában, különösen a liturgikus cselekményekben ritkábban részesülő leányegyházak esetében ez még nem jelentette a tér „újrakatolizálását", azonban hosszabb távon elengedhetetlen feltétele volt annak. A kegyhelyek létrejötte, a kápolnák és kálváriák építése, a fogadalmi emlékek, stb. állítása, valamint az ezekhez kapcsolódó zarándoklatok, a közösségi térben játszódó liturgikus cselekmények mint a körmenetek, búcsúk pedig már a tér szimbolikus birtokbavételét is magukba foglalták. Ez utóbbiak nem képezik jelen vizsgálat tárgyát, bár meg kell jegyeznem, hogy az általam felhasznált forrásanyag lehetővé teszi ennek az aspektusnak a rekonstrukcióját is. Ez azonban térben és időben is változó mértékben haladt előre. Mint a következő fejezetekben bemutatom, az egyházmegye bizonyos területein, például Pilis megyében már az 1720-as, 1730-as évekre kialakultak a katolikus vallásgyakorlat keretei. Ezzel szemben Somogy megye délkeleti területein még a vizsgált korszak végén sem beszélhetünk a katolikus egyház jelenlétéről. Természetesen a század második felében a terület része lett a plébániahálózatnak, azonban valódi integráció nem következett be. Jó példa erre a ladi plébánia esete, amelynek 32 leányegyházát említették 1770-ben és 1778-ban is, de a plébánia több településén a protestánsok sikeresen álltak ellen a katolikus vizitátornak, így összeírásukra sem került sor. A határ a korszak kezdetén olyan köztes területként írható le, amely átmenetet jelentett a veszprémi püspök - egy adott esperes, plébános - joghatósága alatt lévő terület és a szomszédos joghatóság alá tartozó terület között. Gyakran előfordult, sőt, a korszak kezdetén az volt általánosnak tekinthető, hogy a szomszédos joghatóságok nem érintkeztek közvetlenül egymással. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kortársak — legalábbis egyházmegyei és később egyre inkább plébániai tekintetben is - az igények szintjén határozott elképzelésekkel rendelkeztek egy adott terület kiterjedéséről. Erre talán a legjobb példa a veszprémi és zágrábi püspökök joghatóságigénye a Somogy megyei határterületre az 1710-es, 1720-as években. Ezekben az évtizedekben a veszprémi egyházmegye belső területein sem volt megoldva a katolikusok lelkigondozása, mégis kiemelten fontosnak tartották a főpásztorok a déli határ „biztosítását". Elvált tehát egymástól az elmélet, a határok reprezentációja és a gyakorlat, a joghatóság tényleges kiterjedése. Mindez tág teret engedett a határok bizonytalanságának. Ennek csupán egyik elemét adták az egyházmegyék, a püspökök közötti konfliktusok, másik összetevőjét a mindennapok részét képező túlkapások vagy a joghatóság kényszer szülte átengedése 44
