Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)

IV: A veszprémi egyházmegye irányítói - IV.5. Lehetőségek és korlátok az egyházmegyei elit alakításában Padányi Bíró Márton példáján

Az ELIT ALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTÁI

Mindkét esettel foglalkoztam az esperesek bemutatása során, ezért itt elegendő csak utalnom rájuk. Schönpflug Ferenc aulistaként, lelkipásztori gyakorlat teljes hiányában 30-as éveinek végén került a budai kerület élére. Erre korábban még nem volt példa az egyházmegyében. Leitner József pedig az egész korszakban a legifjabbként, alig 27 évesen kapott esperesi kinevezést a ráckevei kerületbe négy évnyi plébánosi gyakorlattal a háta mögött. Mindkét személynél szinte azonnal felmerültek azok a problémák, amelyek néhány évvel később eltávolításukhoz vezettek, s mindkét személy esetén adatolható, hogy a főpásztor lehetőségei végső határáig ragaszkodott személyükhöz. Leitnert végül 1761-ben távolították el a tisztségéből, míg Schönpflug 1762/63 fordulóján távozott hivatalából.

Padányi Bíró Márton - mai kifejezéssel - személyi politikájának sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a káptalanba 1755 és 1760 között bekerült kanonokok mindegyike lojális maradt főpásztorához, s egy egységes, a megyéspüspök mögött álló testületet hagyott örökül utódára - gondoljunk vissza, mennyire másként volt ez Bíró Márton püspökségének kezdetén, de például Acsádi Ádám egyházkormányzata alatt is konfliktusok sora árnyékolta be a testület és a megyéspüspök viszonyát. Sikeresnek tekinthetők Bíró Márton döntései abból a szempontból is, hogy az általa kiválasztott személyek hosszabb távon, utódai alatt is meghatározó szereplői maradtak az egyházmegye kormányzatának, s itt nem csupán a hosszú életű Dravec Józsefre gondolok, hanem például Bajzát József első helynökére, Horvát Pálra, vagy említhető a székesfehérvári egyházmegye első püspöke, Séllyei Nagy Ignác neve is, akiknek fiatalon Bíró Márton támogatásával indult meg a karrierjük. Igaz ez a megállapítás az esperesi karra is. A Koller Ignác által újonnan kinevezett kanonokok, Grubánovics Zsigmond, Gicei István és Tejfalusi (Milch- dorfer) György valamennyien abba a körbe tartoztak, akiket Bíró Márton

1755-öt követően bízott meg esperesi feladatok ellátásával.

Koller Ignác épített az elődje által támogatott személyekre, de az esperesi kinevezések tekintetében visszatért az 1755-öt megelőző gyakorlathoz, azaz előnyben részesítette a lelkipásztori munkában már bizonyított személyeket. Kilenc általa kinevezett esperes életkora ismert, ennek átlaga valamivel meghaladja a 40 évet. 40 éves kora alatt három személyt nevezett ki esperessé, a 32 éves Győré Istvánt 1763-ban, illetve két aulistát, a 30 éves Bartakovics Józsefet és a 31 éves Mulai Jánost, mindkettőt 1769-ben. Mindhárom kinevezettről volt már szó korábban. Győré 1755 és 1757 között Dravec József mellett volt káplán Veszprémben, kinevezését talán ennek köszönhette, pályája azonban nem bizonyult sikeresnek. A két aulista, Bartakovics és Mulai pedig feltehetően egy, a püspök és egyik esperese közötti személyes konfliktus kibontakozása nyomán nyerték el hivatalukat. Ebben elsődleges szerepet aulai szolgálatuk, azaz a főpásztor feltétlen bizalma játszhatott, kinevezésük így semmiképpen nem tekinthető tipikusnak.

203