Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
IV: A veszprémi egyházmegye irányítói - IV.5. Lehetőségek és korlátok az egyházmegyei elit alakításában Padányi Bíró Márton példáján
A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE IRÁNYÍTÓI A „fiatal generáció" harmadik tagja, Horvát Pál a fehérvári kerület éléről került a székeskáptalanba 1758 novemberében 35 éves korában. Bíró Márton halálakor székesegyházi főesperes volt, Koller Ignác őrkanonokká nevezte ki 1767-ben, az egyházmegyei rendezést követően pedig éneklőkanonok és Bajzát József helynöke lett haláláig, 1780-ig. Az ő esetében Dravec József hely- nőkkel, aki az esperességben elődje volt, valószínűsíthető közelebbi kapcsolat, ugyanakkor nem szabad említés nélkül hagyni azt sem, hogy Bíró egykori plébániáján, Bicskén működött javadalomszerzését megelőzően. A káptalan vizsgálatát követően érdemes egy pillantást vetni az esperesi karban bekövetkezett változásokra is. Padányi Bíró Márton egyházkormányzata alatt az 1750-es évek második felére sűrűsödtek a kerületek élén bekövetkező változások. Míg az első tíz évben (1745 és 1754 között) hét esperest nevezett ki a püspök, addig 1755 és 1759 közötti öt esztendőben tizenhárom esperesi kinevezés történt, az utána következő két esztendőben pedig kettő. A káptalanban bekövetkező változások nem függetlenek az esperesi karétól, hiszen a stallumokhoz juttatottak többsége korábban esperesként működött. Ez az egybeesés felveti azt a kérdést, hogy megfigyel- hető-e valami hasonlóság a kanonoki és az esperesi kinevezések logikája mögött. Mivel a források jóval szűkszavúbbak az esperesek esetében, ezért elsősorban azt lehet megvizsgálni, vajon a fiatalok, a lelkipásztori gyakorlattal nem vagy alig rendelkezők mennyiben jelentek meg az esperesi karban ebben az időben. Bíró 1755 előtti kinevezései során valamennyi érintett személy legalább 10 éves lelkipásztori gyakorlatot tudhatott a háta mögött kinevezésének kézhez vételekor. 1755 után a helyzet jelentősen változott. Az ekkor kinevezett esperesek átlagos életkora ugyan nem tért el a korszak egészének átlagától (mindkettő 37 év volt), ugyanakkor sok fiatal került kinevezésre, a 13 főből hét életkora nem haladta meg a 35 évet, s ekkor került sor a legfiatalabb, 27 éves lelkipásztor esperesi kinevezésére is. Ez magával hozta, hogy az ekkor hivatalba lépő esperesek közül kilenc személy kevesebb, mint tíz évet töltött plébánián, közülük egy fő esperesi kinevezését megelőzően egyáltalán nem végzett klasszikus lelkipásztori tevékenységet. Az ekkor kinevezett 13 esperesből később öt nyert kanonoki javadalmat, két személyt Bíró Márton, három személyt pedig Koller Ignác emelt a káptalanba, s a stallumhoz jutottak közül négyen tartoztak a fiatalok közé. A fenti adatok alapján elmondható, hogy Bírónak a fiatal generációhoz fordulása püspökségének második felében nem csupán a kanonoki kinevezések, hanem az esperesi megbízások esetében is tetten érhető. Az 1750-es évek második felében kinevezett fiatalok többsége nem élt vissza főpásztora bizalmával. Elég csak a fenti számokra, a később kanonoki javadalmat nyert esperesekre utalni. Mindösszesen két esetben csalta meg Bíró Mártont emberismerete, de ezek még a vizsgált csoporton belül is speciálisnak tekinthetők, szemmel láthatóan sok kockázatot hordoztak magukban. 202
