Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
IV: A veszprémi egyházmegye irányítói - IV.1. A kerületi esperesek
A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE IRÁNYÍTÓI A kerületi esperesek többsége a veszprémi egyházmegye neveltje volt. A 49 esperesből csak kilenc érkezett más egyházmegyéből. Közülük hárman az 1720-as években kérték felvételüket a főpásztortól, öten pedig Bíró Márton püspöksége alatt, az 1750-es években érkeztek. Míg a papság egészét tekintve a más egyházmegyéből a veszprémibe átvettek harmada korábban a győri egyházmegye papja volt, s a második legtöbb lelkipásztort adó esztergomi egyházmegye csupán a máshonnan érkezett papok negyedét adta, a később esperesként működő, más egyházmegyéből Veszprémbe érkezett papok többsége, hat fő Esztergomból érkezett. A győri püspökségből elbocsátottak közül később csak egy esperes került ki. A kis esetszám miatt mindez csupán a véletlen műve is lehet, az eltérést mégis figyelemre méltónak tartom. A veszprémi egyházmegyéből hat esperes távozott, ketten Esztergomba, ketten ismeretlen egyházmegyébe, két fő pedig szerzetbe lépett. A távozók közül hárman érkeztek máshonnan. Ez utóbbiak 2-5 év lelkipásztori szolgálatot követően kapták esperesi kinevezésüket, majd pár év itteni működést követően visszatértek eredeti egyházmegyéjükbe.379 Az esperesi feladatkör feltételezte, hogy betöltője feddhetetlen életet él, a lelkipásztori feladatokat magas szinten látja el, társai számára elfogadható, tekintéllyel rendelkező személy, aki főpásztora bizalmát is bírja. Mindezekből az következik, hogy esperesi kinevezést többségében lelkipásztori gyakorlattal rendelkező személyek kaptak. Ezt erősítik meg az esperesek életpályájára vonatkozó adatok is. Az átlagos esperes 11 évnyi lelkipásztori szolgálatot követően, 38 éves korában kapta meg kinevezését, s még 10 évnyi szolgálatra számíthatott. A szélsőértékek közti eltérés azonban igen jelentős. Kis Pál későbbi nagyprépost egyházmegyébe érkezését követően azonnal a kerületi esperességgel összekapcsolt zalaegerszegi plébániára kapott kinevezést. Ekkor azonban már 35 éves volt, s az esztergomi egyházmegyében korábban káplánként, majd plébánosként szolgált. A másik végletet Péntek Ádám jelentette, aki 25 évnyi plébániai szolgálattal a háta mögött, ötvenedik életévét taposva került a kaposvári kerület élére. Az átlagtól való eltérést területileg is vizsgáltam, mégpedig az esperesi kerületek tárgyalásánál használt főesperességek szerint. Két, az átlagtól jelentősen eltérő területet találtam. A budai főesperesség területén (budai, fehérvári és ráckevei kerület) az esperesek átlagéletkora kinevezésükkor mindössze 35 év volt, ez azonban nem járt a hivatalban töltött idő növekedésével, sőt még az egyházmegyés átlagnál is kevesebbet, átlagosan csak szűk 8 évet 379 A hat egyházmegyéből elbocsátott esperes közül négyen hivatalban lévő esperesként távoztak. Közülük Schillinger Jakab budai esperes 1739-ben a pestisjárvány idején menekült el, Bedő Gergely kanizsai esperes a bencés rendbe lépett az 1750-es évek végén, döntésében feltehetően egyházmegyés pályafutásával szembeni elégedetlensége is szerepet játszott. Maszár András budai és fehérvári esperes, illetve Dés Sándor segesdi esperes pedig eredeti (esztergomi) egyházmegyéjükbe tértek vissza - előbbi 1737-ben, utóbbi 1766-ban. Schillinger: Jelli 1996.230. 140
