Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
III. Az egyházszervezet középső szintjének kiépítése - III.1. Egy nem létező igazgatási szint: a főesperességek
Az EGYHÁZSZERVEZET KÖZÉPSŐ SZINTJENEK KIÉPÍTÉSE esperesség, név szerint a budai, a fehérvári, a veszprémi vagy székesegyházi, a zalai, a segesdi és a somogyi alkotta az egyházmegyét. Ezek területe és egyházszervezete között azonban jelentős különbségek voltak.294 A főesperességek vezetői, a főesperesek a székesegyház kanonokjai is voltak egyben. Egy 1550-es összeírásban a főesperesek sorrendje a káptalanon belül a következőképp alakult: a négy oszlopos kanonokot követte a Mindenszentekről nevezett kisprépost, aki egyúttal székesegyházi főesperes is volt, majd a somogyi, a zalai és a budai főesperes következett. Őket követte a hantai és az örsi prépost, s csak ez után jött a fehérvári főesperes.295 A 16-17. század folyamán mind az egyházmegye, mind a káptalan történetének legkritikusabb szakaszát élte meg. A budai, fehérvári, segesdi és somogyi főesperességek már a 16. század derekára teljes egészében török uralom alá kerültek, s jelentős területeket vesztett a veszprémi és a zalai főesperesség is. Mindez a reformáció térhódításával karöltve magával hozta a katolikus egyházszervezet jelentős, sok helyütt teljes leépülését. Ennek egyenes következménye volt az esperesi kerületek (vicaria) és a főesperességek eltűnése. Ezzel párhuzamosan a középkorban 36 tagból álló káptalan is megszűnt. A veszprémi püspökök a 17. század első harmadában tették meg az első lépéseket az egyházmegye újjászervezése felé. Ezek közül az egyik legkorábbi a káptalan 1630-ban történt újjáalakítása volt. A főesperességek újkori történetének kezdete is ehhez az eseményhez köthető. Alapításakor a székeskáptalan mindössze öt kanonokot számlált, ezek között azonban már szerepelt a zalai főesperes is.296 Ez a tisztség Pfeiffer János névtára alapján az egész 17. században adatolható.297 A 17. század harmicas-negyvenes éveiben ségről röviden lásd Magyar 1985. 35-36. A budai főesperesség Pilis mellett magába foglalta a Nagyszigetet (a mai Csepel- vagy Ráckevei-szigetet), valamint bizonyos Fejér megyei településeket. Ez utóbbiak itteni jelenléte talán a megyeszervezet egy korai állapotának emlékei, vö. Zsoldos 2001. 32. A budai főesperességet eredetileg szentendrei főesperességnek hívták, nevét a 14. század első harmadában változtatták meg, miután a veszprémi püspök 1318-ban elcserélte szentendrei birtokát a királlyal. Szentendrei főesperes 1323-ban fordult elő utoljára. G utheil 2007.18. 8. jegyzet (1. számú oklevél) és 89-90. (51. oklevélhez írott megjegyzések). 294 A főesperességeket az előző jegyzetben hivatkozott térkép mellett a középkori egyházmegyét ábrázoló térképek is tartalmazzák. Hrubant-Ortvay 1888. és Hermann-Karlinszky 2010. (első előzéken). 295 Kredics-Madarász-Solymosi 1997.324. Ez a sorrend figyelhető meg az ugyanebből az évből fennmaradt plébános-összeírásban is (kivéve természetesen a két prépostot). Karácsonyi- Kollányi-Lukcsics 1912. 454. A káptalan, s köztük a főesperesek 16. századi történetéhez lásd Lukcsics 1908. 296 Pákay 1941. 295. Mint írja, hat kanonoki stallumot szerveztek, de csak ötöt töltöttek be. Hatodik kanonok kinevezésére szerinte csak az 1660-as években került sor, ez az állítás azonban Pietro Mariani kanonok 1637-es vallomása tükrében felülvizsgálatra szorul. A vallomást idézi Molnár 2003.128. (541. jegyzet). 297 A káptalan visszaállításakor Szentimrei Mártont nevezték ki zalai főesperessé. Az őt követő főesperesek Hortenzius Fábián (1642), Berkes Péter (1646), Szakonyi János (1652,1659), Farkas István (1659), Tábi Mihály (1662,1663), Csatári Gergely (1665), Néveri András (1673) voltak. 112
