Horváth László: A modernitás szorításában Ajka építéstörténete 1940-1990 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 35. (Veszprém, 2015)
3. A városépítés története számokban - 3.2. Elemzések, következtetések
A VÁROSÉPÍTÉS TÖRTÉNETE SZÁMOKBAN séből a számítás arra vezetett, hogy 1960-ban a disszimilaritási index 14,4 volt. Ez azt jelenti, hogy a lakások 14,4 %-a nem felelt meg a lakással rendelkező háztartások számára. Az egyszobás lakások száma felül-, a 3 és több szobásoké viszont alulreprezentált volt. Az egy szobás lakásokat tehát nem csak a szobaszámnak megfelelő 1-2 fős háztartások lakták, hanem nagyobb létszámúak is. Jelen volt tehát a zsúfoltság. A két szobás lakások és az általuk befogadható 3-4 fős családok között nagyjából egyensúly volt. Levonható a következtetés, hogy a lakásépítés nem volt figyelemmel a háztartások létszám szerinti összetételére, a valós szükségletekre (3.43 táblázat). A meglepetést az 1990. év eredményei hozták. A várakozásaimmal ellentétben nőtt a disszimilaritási index. Ebben az évben a lakások egyharmadát (34,28 %-ot) kellett volna újraosztani a háztartások között. De ez így nem helyes állítás. Az egy-két személyes háztartások aránya közelíti a 45 %-ot, (a három - négyfős családoké, pedig a 48 %-ot). Ezzel szemben az egyszobás lakások aránya 10,50 %. Ez azt jelenti, hogy a háztartások több mint egyharmada (34,28 %-a) lakik az „indokoltnál" jobb lakáskörülmények között. Természetesen nincs szó arról, hogy valakiknek költözniük kellene. A jelenségnek kétféle olvasata lehetséges. Az egyik szerint az igények nem függetlenek a történelmi kortól, ahogy haladunk előre az időben úgy differenciálódnak és növekednek az igények is. A lakáskultúra egy magasabb fokára érve, egyre több családnak nyílt lehetősége fekhelymentes nappalit kialakítani. Értelmezhető a jelenség úgy is, hogy sokan laktak nagyobb lakásban, mint amit a család létszáma indokolt. Sok családnál azért vált a korábban épphogy elegendő lakás naggyá, mert a gyerekek kirepültek, a szülők, pedig ragaszkodtak régi lakásukhoz. Arról lenne szó, hogy a városfejlesztés eléje került volna az igényeknek, a szükségleteknek? Igen erről is szó van, de sajnos másról is. A demográfiai erózió csökkenti az új lakások iránti igényt, valamint az alacsony születési ráta, a válások magas száma, stb. apasztja a családok áltag létszámát. Mindezek együtt a lakáskörülmények „javulását" mutatják. Két, egymással ellentétes folyamat vezetett erre a meglepő eredményre, egyrészt nőtt a lakásállományon belül a több szobások száma és aránya, másrészt csökkent a nagy létszámú háztartások aránya. (3.44 táblázat) 3.28 Összefoglalás A fejezetben elvégzett statisztikai elemzések városépítésre jellemező jelenségeinek mutatóit összefoglaltam a 3.45 táblázatban. Összefoglaltam továbbá a 3.46 táblázatban, és a hozzátartozó grafikonban a különböző jelenségek növekedési szintjét, a 3.47 táblázatban, és a hozzátartozó grafikonban pedig a növekedési ütemeiket. A városépítés jellemzésére használt mutatók növekedési szintjeiről az alábbi összefoglaló megállapítások tehetők (3.46 táblázat és a hozzátartozó grafikon): 328
