Horváth László: A modernitás szorításában Ajka építéstörténete 1940-1990 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 35. (Veszprém, 2015)

2. Ajka építéstörténete - 2.2. A városépítés szakaszai

I A városépítés szakaszai sával.330 A beruházó az OTP Veszprém Megyei Igazgatósága, a kivitelező a VÁÉV volt. Az épülettel a városközpontot kívánták lezárni, ezért igényes, a többi épülettel harmonizáló épület tervezésére törekedtek. Az épület helyén állt a Nirnsee-kastély, melyet 1981-ben lebontottak. A lakosság tiltakozott mind a kastély, mind a helyén épülő 10 emeletes épület felépítése ellen.331 A kastély épület hozzátartozott Ajka városképéhez, meg­őrzése azonban környezetének gyökeres átalakulása miatt esélytelenné vált. Egy-egy épület illeszkedését csak az adott terület beépítésének kontextusában ítélhetjük meg. A házgyári technológiából eredő merev, a hagyományostól el­térő léptékű és arányrendszerű épületkubusok között idegen elemként hatott volna ez a neobarokk épület. Más felfogású beépítési tervek és a hagyományos építési mód alkalmazása esetén talán megőrizhető lett volna a kastély. Az aj­kai közvélemény ez esetben elkésett. A beépítési terv társadalmi vitájakor volt ideje a szólásnak. Csakhogy egy beépítési terv esetén a jóváhagyásnak ez nem kötelező eleme. Nem találtam információ arról, hogy tartottak-e társadalmi egyeztetést a kastély sorsát illetően. Az eset rávilágít a beépítési terv közjogi tartalmának a hiányából eredő problémára. Egy rendezési tervet társadalmi vitára kellett bocsátani, de egy beépítési tervet nem. A közvélemény így csak a végrehajtás során értesült arról, hogy a kastélyt lebontják. A tízemeletes épület elhelyezését a Lenin utca és a Béke utca sarkán egyet­len szempont indokolta, megjelölte a város legfontosabb közlekedési csomó­pontját. Ha a városközpont tömegeinek eloszlására irányul a figyelem, akkor fel kell, hogy tűnjön a tömegeloszlás aránytalansága. Amíg a központ nagy­tömegű épületei a központ északi részén csoportosulnak, addig a központ déli részére a kisebb tömegű épületek kerültek. A tervezők érzékelhették az egyensúly hiányát, ezért javasoltak egy középmagas épületet a saroktelekre. Az egyensúly a nyugati és keleti relációban létrejött, azonban az északi és déli relációban az egyensúly hiánya fennmaradt. A középmagas épület funkciója is felvet problémákat. Nagy forgalmú csomópontban, egy középmagas épü­letben lakásokat elhelyezni, a gyerekfelügyelet szempontjából nehezen lehet megindokolni. Védett játszótér elhelyezésére sem nyílt lehetőség. A saroktelekre a VÁÉV HGY típuscsaládjának E-2207 jelű épületegységét telepítették, a földszintjén boltokkal, a fogadószint igényes kialakításával. A fogadószintet monolit vasbeton előreugró nyíláskeret, síkból kiugró pil­lérek, előtető, és pergola gazdagítja. A tervező, a homlokzatot a váltakozva elhelyezett loggiákkal, és franciaerkélyekkel törekedett a nagy felületeket emberi léptékre lebontani. Az épületet eredetileg lemezalapozással tervez­ték, a kivitelező azonban közölte, hogy erre nincs felkészülve, a kútalapo­zásra viszont igen. Az épület végül kútalapozással készült el. A tervezőknek 330 Forrás: Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Tervtára, 725 331 Tilhof, 2009. 302 257

Next

/
Thumbnails
Contents