Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A székesfehérvári nyilasok tevékenysége

A SZÉKESFEHÉRVÁRI NYILASOK TEVÉKENYSÉGE hez, és minden politikai tevékenységtől tartózkodik, és a püspök környezetében nem is mutatkozik. Lehetséges az, hogy Skorka Csikós Andor bankigazgató halálakor tőlem, és közbenjárásomra a németektől is olyan engedélyt kapott, hogy a Velencén letartóztatott foglyokkal tanúk nélkül beszélhet, hogy evégből közvetlenül állapíthassa meg azoknak az esetleges mendemondáknak az alapta­lanságát, melyek szerint a bankigazgató a nyilasok által elszenvedett bántalma­zások miatt halt volna meg. Berky [!] József, Virágh István, Mohacsek [!] szűcsmester353 és társainak őrizet­be vételét tulajdonképpen a Belügyminisztérium Közigazgatási Osztály rendelte el november elején, összefogatván azokat a baloldali elemeket, akiket a rendőr­ség és csendörség kartotékjaiban ilyenekként voltak nyilvántartva. Én egyálta­lán nem folytam bele abba, hogy kiket fogjanak le, sőt, többekért személyi garanciát vállaltam, és így mentesítettem őket az internálás alól. Arról, hogy mint főispánnak úgyszólván korlátlan hatalmam lett volna, semmit sem tudok, soha senkit nem szabadítottam ki egy szeletke papírra írott pa­ranccsal, Neményi Lajosnak Komáromból való elengedését is úgy kértem a rendőrségtől rádió útján. Való az, hogy Skorka Károly közbenjárására Neményit szabadon engedtem 24 órára. Skorka maga ajánlotta fel, hogy arra az esetre, ha Neményi 24 óra múlva nem tér vissza, őt foghatom le Neményi helyett, a felkoncolás azonban újságírói fantázia szüleménye. Dr. Proity Márton plébános elfogatását úgy tudom, Dominó foganatosította, illetőleg Dominó közbenjárására a rendőrség nyilas párttagok közbenjárására. Valótlan Skorkának az az állítása, mintha magamból kikelve dühöngtem volna az Ujfehérvár’54 című lap anglofilnek nevezhető iránya ellen. Azt mindenesetre szóvá tettem, hogy Szálasinak nemzetvezetővé választásáról a lap alján emlé­kezett meg pár sorban, de ezt sem tajtékozva, mert idegeimen mindig uralkodni szoktam, és minden körülmények között fair módon szoktam viselkedni. Egy belügyminiszteri leirat alapján valóban kértem a püspököt, utasítsa papjait arra, hogy a szószékről a családi élet tisztasága, a munkaszeretet, hazaszeretet­ről, nemzeti hűségről és a bolsevizmus veszélyeiről prédikáljanak,355 a püspök 353 Berki József, Virágh István és (helyesen) Mahacsek János székesfehérvári baloldali mozgal­mak tagjai. Mindhármukat internálták. 354 Helyesen: Új Fehérvár. A Székesfehérvári Egyházmegye politikai napilapja. 1934-1944 kö­zött jelent meg. Felelős szerkesztője Skorka Károly, majd 1943 áprilisától Neményi Lajos volt.. 355 Az említett 1944. novemberi belügyminiszteri leirat Bódás János (1905-1987) székesfehér­vári református lelkész szerint “...csupán nagy általánosságban arra hívta fel a figyelmemet, hogy minden vezető állásban működő lelkész hasson oda, hogy az igehirdetés keretén belül az erkölcsi és hazafias érzés gyakorlati megvalósításának szükségességét hangoztassa ki... ” Mint írja, a főispán levele sem tartalmazott mást. ÁBTL 3.1.9.-V-128404/a, 370. 83

Next

/
Thumbnails
Contents