Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A székesfehérvári nyilasok tevékenysége

П. Forrásközlések azonban azt válaszolta az általam odaküldött dr. Kerekes polgármesternek és Thaisz alispánnak, hogy tőlünk utasítást nem fogad el, és különben is ebben az ügyben megkeresésünket felterjeszti a hercegprímáshoz. Ami a menekülő vonatokat illeti, való az, hogy egy egész szerelvényt csaknem kizárólag a nyilas párt tagjai és ezek családja töltött meg, de nem azért, mintha ezeknek a menekülése lett volna az első, hanem mert más jelentkező nemigen akadt. Több ilyen menekülő vonat volt tervbe véve, és lett is volna rá vagon, de ezen az egy vonaton kívül csak még néhány vagonra való menekülő ment el, mert jelentkező nem volt. Arról, hogy a menekülők vonata a zsidó üzletekben lefoglalt árukból is felpa­koltak volna, tudomásom nincs. Ha ez így történt, arra csak Dominó adhatott, vagy Ács Ferenc utasítást. Január vége felé, mikor az oroszok kivonultak Fehérvárról, én is visszatértem, de nem dr. Bíró Lászlóval együtt, hanem utána két nappal. Bírónak arról a kije­lentéséről, melyben bírálta azoknak a magatartását, akiknek kötelességük lett volna a várost elhagyni, hallomásból tudom, de nem tudok arról, hogy ezeket halállal fenyegette volna, és nem is tartom valószínűnek, mert Bírót nem ilyen­nek ismertem. Valótlan az, hogy én a megyeházán beszédet tartottam volna, amiben az volt, hogy mindenkinek, aki mozdulni tud, el kell menekülnie a városból, és hogy felkoncolással fenyegettem volna azokat a férfiakat és leventéket, akik itt ma­radnak. Tőke József vasúti fodrász és családjának felkoncolásáról most hallok először. Dr. Koch László zsidó munkaszolgálatost aznap, amikor én ideértem, tudomásom szerint az N.SZ.K. végeztette ki jegyzőkönyvi kihallgatás után. Hallomásból tudom, hogy holttestére egy cédula lett volna rátüzve valami olyan szöveggel, hogy „így jár az áruló”.356 Skorka Károly arra vonatkozó vallomása, hogy én dr. Koch László kivégzésébe bármi módon befolytam volna, hogy én dr. Kerekes polgármesternek valami­lyen cédulát mutattam volna, hogy ő engem ez ügyben valamire kapacitálni akart volna, szemenszedett valótlanság. Dr. Kerekes polgármestert senki sem internálta. Endre Lászlótól jött egy hatá­rozat jan. 30-án, hogy mivel itt maradt az orosz megszállás alatt, és az ellenség­gel együttműködött, fel kell koncolni. Én akkor Bíróval megállapodtam benne, vállalta a súlyos felelősséget, hogy csak az állásától függesszük fel, de egyéb intézkedést nem foganatosítunk. Ezt Bíró közölte is dr. Kerekessel, aki maga kérte ekkor, hogy adjunk neki egy szobát a vármegyeházán a csendőrség mel­lett, mert nem mer kimenni a szőlőhegyi villájába, nehogy, ha az oroszok újra 356 Kivégzésének körülményeiről ld. még: Egy csendőralezredes parancsára... (1945). 84

Next

/
Thumbnails
Contents