Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
A KOSELLECKI „NYEREGIDŐ” A 18. SZÁZAD VÉGI MAGYAR POLITIKÁBAN „új” szó jelentését keressük ki, azt találjuk, hogy Czuczor Gergely és Fogarasi János az „ami nem régtől fogva létezik” definíciót adja, majd első példája, az „új templom” után rögtön az „új ruha, új kalap, új csizma” példákat említi, hozzátéve ellentétüket: „ócska ruha, ócska kalap, ócska csizma.” A szómagyarázatban azután ezt olvashatjuk: „az új rendesen jobb, épebb szokott lenni az ónál, a réginél.” Az „ó” szó definíciójában pedig a szótárszerkesztők a „vetus (régi)” értelem után rögtön az „ócska” és „ódon” szavakat sorolják. Az „ócska” szóban Czuczor és Fogarasi ismét a viseltes ruhára asszociálva már egyértelműen a negatív jelentéstartalmat említik: „egy kevéssé régi; leginkább oly tárgyakra alkalmaztatik, melyeket a viselés, használás elkoptatott”, illetve az „ódon” szó esetében is így tesznek: „ó divatos, öreges, a szokásból kimúlt, kikopott”, „a régiség miatt elkopott.” Végül ha megnézzük a nem az „új”-jal szembeállított „régi” szócikket is (az „új” ellentéte ugyanis az „ó”, a „régi”-é pedig a „mai”), a szerkesztők tesznek egy különbséget: „a nyelvszokás azonban némi különbséget tesz közöttök [...], ó alatt főként oly régit értenek, amely jelessége a régiségben fekszik.” A példák közül pedig az első az óbor.9 Tehát jól láthatóan ingadozott a 19. század közepi megítélés, látható módon keveredtek a 19. század közepén is a régi felfogásból következő („a régi jó”) és az újat tükröző („az új a jó”) elemek: az „öreg” szó „nagy” értelme és az „ó” „jeles” értelme a régi időfelfogás maradványa, míg az „ó(cska)” és az „új” értelmezése modern szemléletre utal. Pierre Chaunu szépen bemutatja Felvilágosodás című könyvében, miként vált a 18. században az emberek mindennapi tapasztalatának részévé a haladás, hogy idővel a dolgok egyre jobbak lesznek.10 Ez a felfogás máig domináns. Mindennapi élményünk a technikai fejlődés, és a boltban feltételezzük, hogy az a mosópor, amelyikre az van írva, hogy „új”, jobb a réginél. Vajon bő kétszáz éve már így gondolkodtak-e a magyar országgyűlésen, vagy még fordítva, és egy múltra orientált időszemlélettel találkozunk, amelyben a régi az érték? Esetleg mindkettőnek megfelelt egy-egy elkülönült politikai nyelv? Mindezt lehetőleg olyan kérdésen kell vizsgálni, amely a kortársaknak is fontos volt: nem egy utólagos (például mai) értékrend szerint jelentős problémán, hanem émikus megközelítéssel a kor cselekvői számára fontos kérdésen. Minden kétséget kizáróan ilyen a vallási-felekezeti kérdés az 1790-91. évi diétán. A vitákban a múltra orientáltságot kézenfekvő a történeti érveléssel („a régi jobb”) és az egyszer volt rendezés megváltoztathatatlanságával megfeleltetni („amit egyszer jól elintéztünk, azt többet nem szabad bolygatni”), míg az ellenkező álláspontot talán a közjóra apelláló érveslés jelenítheti meg (amely egyértelműen a múltból a jövőbe helyezi át az ideális állapotot). 9 Czuczor-Fogarasi (1862-1874) IV. 1129., 1132-1133., 1195-1197., V. 465., VI. 617. 10 Chaunu (1998) 18. 11
