Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)

Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában

Szíjártó M. István

„Isteni rend” vagy szuverenitás?

Mivel az időfogalom változása tiszta formájában csak ritkábban ragadható meg, egy másik kérdésre fogok inkább koncentrálni, amelynek kapcsán a politikai gondolkodás változása lemérhető lehet: a szuverenitás problémájára. A középkorias gondolkodásban nincs szuverenitás, hanem egy isteni rend van, amely gyakorlatilag a régi szokások és a folytonos gyakorlat által megerősített régi megegyezések, törvények érvényében ölt testet, amelyet nem lehet többé felülírni.11 A kora újkorban ezzel az elgondolással szemben merül fel a szuverenitás koncepciója, az uralkodó (szintén Istentől származó) hatalma teljességének gondolata - például Jean Bodin klasszikus megfogalmazásában.12 A 18. század végén pedig a szuverenitásra más politikai szereplők is bejelentik az igényüket: a nép, illetve a nemzet - vagyis ennek képviseletében a rendi gyűlés, nemzetgyűlés. (Ne felejtsük el, hogy az 1790-91. évi országgyűlés a francia forradalom első szakaszára esett!)

A szuverenitás tekintetében a próbakő az alattvalók jogos ellenállásának kérdése. Amíg van egy Istentől származó társadalmi-politikai rend, addig ezt az uralkodókon számon lehet kérni, hiszen ez a rend a fejedelem felett áll, megsértése esetén pedig jogos az alattvalók ellenállása. Abban a pillanatban viszont, amint a hatalmát szintén Istentől eredeztethető uralkodó megszerzi a szuverenitást, a jogok teljességét, törvényesen már nem lehet ellene fellépni - mutat rá Otto Brunner.13 Mint közismert, Magyarországon 1687-ben mondtak le a rendek az Aranybullában biztosított ellenállási jogukról.14 A szuverenitás kérdése 1790-ben már más, kevésbé éles kontextusban merült fel.

Arról van szó, hogy a diéta mint törvényhozó (azaz a rendek és a király egybehangzó akaratnyilvánítása) szuverén-e? Szabad keze van-e, illetve lesz-e a jövőben bármilyen kérdésben legjobb belátása szerint rendelkezni? Vagy nem, mert a szokás vagy a korábbi törvények olyan struktúrát hoztak létre, amelyhez alkalmazkodnia kell, amely mozgásterét behatárolja? Ez utóbbi helyzethez értelemszerűen olyan értékítélet kapcsolódik, hogy amit a múltban jól elrendeztek, azt nem lehet jobban megoldani, és ilyenformán közvetlenül kapcsolható a korábban régi típusúként jellemzett időfelfogáshoz.15

11 A gyakorlatot persze az adott berendezkedés folytonos értelmezése és ilyeténformán állandó módosulása jellemzi - de ezt explicite nem ismerik el.

12 Bodin (1987) 73-78., 117.

13 Brunner (1973) 393.

14 1687: 4. te., szövegét lásd: Márkus (1900).

15 Jelen dolgozatban a vallási kérdés rendezése kapcsán szeretném ezt a vizsgálatot elvégezni, de jelzem, hogy ez szoros párhuzamba állítható az úgy nevezett „közös értelmezési klauzula” problémájával. Az I. József hitlevelében szereplő „prout eorum usu et intellectu dicetaliter

12