Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Kovács Kálmán Árpád hajtandók. Az ügyben hozott guberniumi határozat arra az alapra állt, hogy ezek az ügyek Őfelsége parancsolata szerint a Guberniumnak beküldendők.96 Bár a püspök jelenlétében azt is eldöntötték, hogy konvertált személyek emberkort (az önálló hitalkotás korának tekintett 15 évet) elért gyermekei nem tekintendők aposztatáknak, így konkrét rendelkezés történt az akkor néven nevezett és hozzájuk hasonló személyek elbocsátásáról, de a protestáns tanácsosok kimenvén a katolikus konzílium közbevetést tett. Emiatt az eredeti circularis publikációja felfüggesztetett, és mindössze információ kéretett be azokról a helyekről, ahol efféle fogvatartottak voltak. Az ugyanakkor benne maradt a körrendeletben, hogy az ilyen személyeket ne zaklassák és ne nyomorgassák.97 A végső határozat kimondása előtt tehát a nem katolikus guberniumi tanácsosok azért hagyták el az üléstermet, hogy katolikus szempontok alapján is megvitathassák az ügyet. A katolikus konzílium saját hatáskörében felfüggesztette az eredeti guberniumi conclusum végrehajtását, és egy semmitmondó általánossággal helyettesítette. Hogy azonban a református Teleki László előterjesztésének is eleget tegyenek, bevétetett a határozatba, hogy az ilyen személyekkel törvényesen járjanak el, és ne zaklassák őket. Halmágyi István guberniumi titkár az ügyben 1765 decemberében szkeptikus megjegyzést jegyez fel: „megválik, [ez utóbbi rendelkezésnek] hogy tesznek eleget [...], mivel az afféle religiosumok elsőben mind a püspök kezére szoktanak egy darab időtől fogva menni több[ny]ire, de talám egy sem olvastatik fel sine praevia communicatione”.98 Az 1766. június 5-i nevezetes vallásügyi konzíliumon a vita azzal kezdődött, hogy felolvasták az evangélikusoknak egy memoriálisát. Ebben annak az aposz- tataként megvádolt és a küküllővári börtönben őrzött négy embernek az ügyét hozták elő, akik - állításuk szerint - nem is katolikusok voltak, hanem katolizált szülők felnőtt kort már elért gyermekei. Az előterjesztés hatására gróf Lázár is azon helyben pennát ragadott, és a református főkurátorok nevében írt egy rövid előterjesztést, miszerint a kérelemhez a reformátusok is csatlakoznak, és a hasonló református foglyok elbocsátását is kérik.99 Válaszul a Halmágyi guberniumi titkár által butának és vakbuzgónak titulált Haller tanácsos nyíltan kimondva azzal az indoklással utasítja el a vélt aposztatákkal szembeni eljárások enyhítését, nehogy szarvat emeljenek az aposztaták, és akik már megtértek, azok is visszakozzanak. A tanácsos ezzel mindössze a püspök májusi levelének szavait ismételte. Ráadásul Haller és Bethlen Miklós kijelentette, hogy ebben a vallási kérdésben a püspök nélkül nem is lehet határozni, hiába bizonygatták 96 Szádeczky (1906) 226. 97 Szádeczky (1906) 263-264. 98 Szádeczky (1906) 227-228. 99 Szádeczky (1906) 263. 82
