Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években a protestáns tanácsosok, hogy a püspök az 1750. évi rescriptum értelmében csak tisztán katolikus ügyben (púra catholica) referál, hogy a bevett vallások jogbeli paritására vonatkozó uralkodói döntéseket (receptas religiones paria eorumjura resolutiones)100 Teleki László élesen kritizálta katolikus tanácsostársai megátalkodottságát. Szerinte ez az eljárás kiszolgáltatja a Guberniumot a püspök kénye-kedvének. A politikai szerv majdnem egyházi gondnokság alá kerül. Ráadásul a főpap kénytelen magát megosztani. Helyileg hol Károly-(Gyula-)fehér- várott, hol Szebenben tartózkodik, ha éppen nem klérusát látogatja. Idejét pedig kormányzati feladataival szemben lekötik egyházi kötelezettségei. Ilyen körülmények között a katolikus tanácsosok vegyék a lelkűkre, hogy javaslatukkal ártatlanok jogtalan szenvedését hosszabbítják meg. Nem szép térítői eljárás (convertendi modus) ugyanis vasban tömlöccel meggyőzni a lelkeket (convictio constientice). Némelyeknek keze-lába vasban van. Kézdivásárhelyt a 13-ből csak három maradt meg vallása mellett, a többit megtérítette a hosszú rabság, lévén közöttük 15 hónapos rab is. Küküllővárt is megtért néhány, gróf Bethlen Miklós adott is kettő ilyennek két máriást (vagyis körmöci mintára vert aranyat). A páter állítólag lejár hozzájuk, tanítja őket a vallására, viszi a templomba őket, ha nem mennek, verve hajtják őket. Mindezek Őfelsége kegyelmes szándéka (intentioja) elleni vakbuzgóságból származnak. Hadik generális megbízott guberniumi elnök annyit mérsékelt volna a határozaton, hogy az elfogottakat - ha nem számítanak visszaesőnek (relapsus) - kezesség mellett elbocsátotta volna, de a katolikus tanácsosok semmilyen érv előtt sem voltak hajlandóak meghajolni. Végül a püspöki hozzájárulást megszerzett conclusum kimondta, hogy még a parasztok (jobbágyok) és a kóborlók (vagusok) letartóztatása esetén is a feljelentőknek azonnal be kell adniuk a periratokat, ha nem számítanak visszaesőknek (relapsusoknak) kezesség mellett bocsássák el őket mindjárt, ha ártatlanoknak bizonyulnának, egyszerűen (simpliciter) bocsássák őket szabadon, és senkit hosszas fogsággal ne terheljenek. Halmágyi az erdélyi közép- és alsófokú igazgatás katolikus szereplőivel szemben ismét szkeptikus: „[...] a circularís ugyan elment, de [...] ezt is csak úgy fogjak fogadni a tisztek, mint a többit.”101 A Breuner megbízott udvari és Brukenthal tartományi kancellár tájékoztatásával az uralkodónőhöz tett felterjesztést pedig rövid fohásszal indítja útjára: „Az Isten segélje a mi ügyünket.’’102 Az uralkodónő valószínűleg e felterjesztés nyomán újította meg 1767 elején az aposztaziára vonatkozó 1751. évi rendeletet. Az 100 A viszonosság elve azt az általános szabályt jelentette, hogy a bevett vallásokra csak olyan jogi alapelv alkalmazható, amely nem alkalmazható csak egyik javára vagy kárára. A vegyes házasságból született gyermekek esetében a paritás elvének megfelelő szabály az volt/lett volna, hogy a fiúk az apuk, a lányok az anyjuk vallását kövessék. 101 Szádeczky (1906) 265. 102 Szádeczky (1906) 254., 265-266. 83
