Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években semmilyen körülmények között nem javasolta a szükségkeresztséget. Mária Teréziára minden bizonnyal erősen hatott a misszionárius azon óhaja is, hogy így biztosítani lehet ezeknek a gyerekeknek a lelki üdvét. 3.) Ha valaki áttér, a megfelelő földdarab azonnal kimérendő számára. 4.) Egy katolikus bába alkalmazandó Alvincen, akit az egyháziak tanítsanak ki annyira, hogy képes legyen a szükségkeresztség elvégzésére. Ez a rendelkezés feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a második pontot be lehessen tartatni. A döntés ezen a ponton kifejezte az uralkodónő egyértelmű akaratát, hogy a szükségkeresztség intézményét nemcsak Erdély minden katolikusa, hanem a kálvinisták, a skizmatikusok (görögkeletiek) és az unitusok számára is el kell rendelni. 5.) A két anabaptista prédikátor, Joseph Kohr és Martin Roth tudtára kell adni, hogy áttérésük esetén korábbi fizetésüket élvezhetik.85 Ez utóbbi anyagiasán gyakorlatias kiegészítés egyébként azonosíthatóan Blümegen hatására került a döntésbe, aki egyébként a vallási kegydíjak gyakorlata alapján emlékezhetett hasonló kedvezésekre.86 Az anabaptista Joseph Kohr és Hans Stahl ügye 1766 első felében került az Államtanács elé. Az itt született döntés ezekkel a felbujtókkal (Radelsßhrer = falkavezérekkel) kapcsolatban azt rendelte el, hogy három hónap gondolkodási időt (Gedenkzeit) kapnak, de ezután ki kell őket űzni az országból.87 A későbbiek alapján nyilvánvaló, hogy a haladék arra szolgált, hogy a vádlottak ezalatt valamelyik bevett valláshoz csatlakozhassanak.88 Mivel a várt áttérés elmaradt, a két férfit a határidő letelte után, Bajtay püspök 1764- es javaslatának megfelelően a határra vitték, és Lengyelország felé kiűzték őket az országból.89 A szombatosokkal kapcsolatos 1638-as eljárás segít nekünk megérteni, az ügy 1770-1772-es tárgyalásai során miért volt lényeges kérdés, hogy a felnőttek maguk vallják be, hogy herrenhutiak-e vagy pedig az alvinci anabaptista közösség volt tagjai, illetve hogyan volt lehetséges, hogy a három hónapos vallásoktatás elrendelése ellenére egyes „szektások” 1760 óta Nagyszeben börtöneiben raboskodtak, míg végre az 1772. március 28-i legfelsőbb döntés a kiűzetés formájában rendezte helyzetüket.90 A döntés előkészítése Stupan államtanácsost szokatlanul keserű kifakadásra késztette. Vótumának lényege, hogy az ügy teljesen bizonytalan, és rosszul is lett kezelve. Megmagyarázhatatlan, hogy ezeknek az embereknek a sorsa sem a kiűzetés, 85 Klíma (1942) 130. ÖStA HHStA StRA 733/1765 alapján. 86 Klíma (1942) 130. ÖStA HHStA StRA 733/1765 alapján. 87 Klíma (1942) 131-132. ÖStA HHStA StRA 1012/1766 alapján. 88 ÖStA HHStA StRP 962/1771 den Vortrag der Sieb. Kanz. vom 8. März betreffend; am 12 März cirk. 89 Kiűzésükre való adatokat lásd a Cloud of Witnesses „Anna Wipf (1725-1795)” szócikkében. 90 Lásd Kovács (2013) 79-80. 79
