Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Kovács Kálmán Árpád dónak.22 23 Ennek nyomán az 1715. évi XXX. te. kimondta, hogy a vallásügy uralkodói felségjog, tehát a jövőben vallási sérelmekkel kizárólag a királyhoz lehet fordulni, másrészt mindenki csak saját nevében tehetett panaszt az uralkodónál. Ez a megfogalmazás a kor rendi-jogi értelmezésében azt jelentette, hogy az állam számára a Magyarországon elismert két protestáns felekezet mint szervezett rendi-politikai közösség megszűnt létezni, a papság, nemesség és szabad királyi városok rendi hármassága mellé, egy esetleges negyedik „status evangelicorum” szervezése eleve megtiltatott. Ugyanakkor az 1606-os bécsi béke „a katolikus vallás sérelme nélkül" jogbiztosító fordulatához és az 1687-es „uralkodói kegyből" terminusokhoz hasonlóan az 1715. évi XXX. te. olyan gumijogszabállyá vált, amelyet más értelmezéssel a protestánsok hátrányára lehetett fordítani. Ez az átértelmezés mint jogalkotás abba az irányba is mutathatott, hogy a két protestáns felekezet, mint „szervezett közösség megszűnhet az állam szempontjából".23 A Helytartótanács legutoljára 1745-ben tiltotta be ilyen értelemben a vallásügyben teendő kollektív sérelmeket. Ez alapján a rendelkezés alapján vélte úgy Biró, hogy Mária Terézia jogellenesen biztosított audienciát 1749 júliusában a protestánsok Prónay Gábor vezette küldöttségének, és e küldöttség beadványa képezte „Enchiridion”-jának alapját, amely - mint láttuk - a nemzetközi protestáns közvélemény előtt a magyarországi protestánsok elnyomásának legfőbb bizonyítékává vált.24 Államilag elismert rendi-politikai közösség híján a protestánsok csak a legfelsőbb uralkodói kegyhez védelemért folyamadó alattvalói alázattal terjeszthették elő vallási sérelmeiket, és az udvari vezető elit tudatosította is bennük ezen állapotukat. Ilyen értelemben veendő Borié államtanácsos 1767 szeptemberében megfogalmazott vótuma, aki a nógrádi akatolikusok vallási ügyeivel kapcsolatban hangsúlyosan belevetette az uralkodói döntésbe, hogy a panaszokat ezután is csak egyes esetekben hozzák elő, közösen ne.25 Az elnyomás vádja azonban sajátos módon katolikus oldalról is megfogalmazódott. A konvertita, a császári szolgálatban változatos diplomáciai pályát befutott báró Bartenstein, illír udvari deputációs elnökként a magyarországi szerbség következetes védelmezője a magyar rendi túlhatalom ellen, 1755 és 1764 között az erdélyi vallásügy tevékeny formálója, korábbi görögkeleti ügyben tett előterjesztései alapján 1761-ben írt, 1802-ben Lipcsében nyomtatásban is kiadott művében, a „Kurzer Bericht”-ben a Rákóczi-szabadságharc idő22 Lásd Ladányi-Tőkéczky (2000) 45. 23 Vő. Dienes (2002) 48. 24 Bahlcke (2005) 226-228. 25 ÖStA HHStA StRA 2288/1767. a Magyar Udvari Kancellária 1767. szeptember 18-i előterjesztése a nógrádi akatolikusok vallási ügyeit illetően. Borié vótumát idézi Ember (1983) 1391. 64
