Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években igazat mondgyanak, ne hazudgyanak, igazságtalanul ne panaszkodgyanak: mert a sok hamis nyelvre ki ver lakatot?”9 Báró Hornig szerint a Padányit ért felső szintű politikai zaklatások abból adódtak, hogy a „csendesség” megzavarásáért bűnhődnie kellett annak, aki annyi kellemetlenséget szerzett az udvarnak. Bár az Enchiridionhoz hasonló jelentőségű művet többet nem írt, néhány évvel később újabb erőteljes megrovást kapott. Erre a legfelsőbb neheztelésre valószínűleg az adott okot, hogy az 1756. évi iktatókönyv szerint Biró december 20-án egy hosszabb, a vallásügyre vonatkozó királyi rendeletet hirdetett ki, s annak egy nyomatott példányát az alispánhoz áttette, míg a püspöki helynök, Lenthy, azt szintén nyomatásban 1757. január 12- én az esperesekhez szétküldte. Válaszul az 1757. június 10-i a helytartótanácshoz intézett kir. leiratban a felség nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy az egyébként vegyesházasságokból született és az aposztázia által különösen veszélyeztetett gyermekek vallási nevelését illető rendeletet Biró kinyomatta. Különösen súlyos vádja volt a Helytartótanácsnak, hogy cselekedetével Biró a legfelsőbb jogokat ragadta magához, mivel a vallásügy egyedül az uralkodó számára van fenntartva, mint ami különösen kényes igazgatási terület. Elrendelték ennélfogva, hogy e kiadvány példányait elkobozzák. Általános érvénnyel megtiltották, hogy hasonló dolgot engedély nélkül jövőre sajtó útján közzé tegyenek. Nem véletlen, hogy a veszprémi püspök kényszerítve érezte magát 1758. évi római jelentésébe az inkriminált rendeletet ironikus védekezésével együtt belevenni. Amellett, hogy a mértékadó egyházi dekrétumokra, zsinati rendelkezésekre hivatkozva elutasítja az egyházi művek cenzúráját, nem érti, vajon miért okozta volna Őfelsége legkegyelmesebb rendeletének közzététele - mely egyéb utakon amúgy is ki szokott derülni - a nem katolikusokban azokat a káros benyomásokat, tévedéseket és zavarokat, mellyel a Helytartótanács megvádolta őt.10 A választ báró Borié államtanácsos négy évvel későbbi vótumában olvassuk. „A vallásügyben az a legtanácsosabb, ha az ember esetről esetre jár el, és így elkerüli az általános rendelkezésekkel járó gyűlölségeket, melyek az egyes esetre való alkalmazás nélkül amúgy sem hatékonyak, hanem mindössze nagy felháborodást keltenek.”11 Vagyis az uralkodó számára létfontosságú volt politikailag, hogy a protestánsok a legfelsőbb uralkodói hatalomhoz való bizalmukat és kegyelmességben való reménykedésüket ne veszítsék el.12 9 Idézi Hornig (1903) 154. 10 A fentiekre lásd Hornig (1903) 154-156., 347-348. 11 „In negotio religionis es allezeit am gerathensten ist, dass mann de casu ad casum fürgehe, und die Gehässigkeit deren ohne ihre Application ad casum ohnehin nicht würcksamen und nur ein groses Aufsehen verursachenden Generalien vermeide.” Idézi Ember 1936. 338. a lábjegyzetben. 12 Az uralkodói kegyhez fordulást lásd alább a Nógrád megyei protestánsok példája kapcsán. Az aposztáziakérdés erdélyi szabályozását lásd alább. 61
