Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Kovács Kálmán Árpád Báró Hornig teljesen helytálló megállapítása szerint a Helytartótanács által képviselt furcsa titkolódzás oka az volt, hogy a protestánsokra nézve sérelmes rendelkezésekért az elnyomás ódiuma mindig csak az alantas hatóságokra háruljon. Hogy ez az udvari politika sikeresnek bizonyult, annak bizonyítékait Biró életében nagy számban találjuk meg. A protestánsok ugyanis nem egy, nekik fájdalmas eljárásban csak az ő személyes önkényét láttán, és ennek nyomán személye ellen kettős elkeseredettséggel küzdöttek. Az Enchiridion nyomán megindult hivatalos és egyéb politikai zaklatások Márton püspök életerejét megtörték és idő előtti halálát okozták.13 A személye körüli komoly háborúságok időszakában tette tehát Biró Márton Rómába 1752-es és 1758-as jelentéseit. Ez iratokban érzékelhető némi védekező jelleg akkor is, amikor egyházmegyéje helyzetét taglalva a katolikus vallás előmenetele mellett részletesen szót ejt az akatolikusoktól visszaszerzett (revindicatae vagy receptae) templomokról, megszüntetett (demolitee) vallásgyakorlatokról és eltávolított (eliminati) prédikátorokról. Mindemellett kiemelt részei jelentéseinek a különböző tévelygésekből a katolikus vallásra tért (konvertált) személyek számának kimutatása és jegyzékbe foglalása.14 A templomokat illető különbségtételre a kérdést tárgyaló szakirodalom nem figyelt fel kellő mértékben. Jelen tanulmány azt igyekszik bemutatni, hogy mindaz a legfelsőbb direktíva, amelyért Padányi Biró Márton mint túlbuzgó végrehajtó éles kritikát kapott, Erdélyben is érvényesült, ahol pedig a nyilvános protestáns vallásgyakorlat a magyarországinál biztosabb jogi alapon nyugodott. Hogy megértsük, melyek is voltak a protestáns vallásgyakorlat jogi keretei Mária Terézia időszakában, némileg vissza kell lépnünk az időben. Közismert tény, hogy a bécsi udvar Buda visszafoglalását politikai nyomásgyakorlásra kihasználva az 1687-es pozsonyi országgyűlésen kimondatta, hogy a nem katolikus vallások szabad gyakorlata nem elidegeníthetetlen jog, hanem csupán uralkodói „kegyből és elnézésből” történhet.15 Erre alapozva 1690 után, a volt hódoltsági területek és Erdély tartós reintegrációja kezdetével a kormányzat a vallás dolgát országos ügy helyett mindinkább csupán egyszerű közigazgatási kérdésnek tekintette. Ezt a tendenciát erősítette az oszmánok felett aratott döntő jelentőségű zentai győzelem (1697), majd a karlócai békekötés (1699). Ennek a szemléletnek a fő dokumentumai az 1691-es első és az 1701-es második Explanatio Leopoldina, amely során rendeleti úton, a rendek megkérdezése nélkül, burkolt törvényalkotás történt.16 A nyilvános istentiszteleti alkalmaknak 13 Hornig (1903) 155. 14 Lásd Hornig 1903. VI. rész Biró Mártonnak a római szentszékhez 1752- és 1757-ben (sic!) tett jelentései de statu diceceseos cím alatt közölve. 15 Bucsay (1985) 124. 16 Kalmár (2006) 515-516. 62
