Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Kovács Kálmán Árpád ziaí katolikusok helyzetéért való aggódás. Mindez Mária Terézia számára olyan komoly diplomáciai bonyodalmakat okozott, amelyet már nem lehetett annyival elintézni, mint amikor az osztrák örökösödési háború idején a magyar protestánsok ügyében fellépő angol és holland követtel közölték, hogy a vallásügy az uralkodó Domesticuma, ebbe külhatalom nem szólhat bele. A helyzet további élesedését megakadályozandó, a korábbi mediációktól eltérően a protestáns hatalmak fellépése váratlan eredményeket hozott, ami a veszprémi püspököt az érzékelhető kegyvesztettség kínjaival sújtotta.5 Ebben a politikai környezetben született az az 1753. augusztus 30-i uralkodói rendelet, amely felszólította a magyarországi katolikus megyéspüspököket, hogy igehirdetéssel és oktatással, ne pedig erőszakos eszközökkel térítsék katolikus vallásra a protestánsokat.6 Az ügy külpolitikai vonatkozásait mutatja, hogy a külpolitikát Kaunitz fellépéséig meghatározó osztrák alkancellár, báró Bartenstein kedves gondolata visszhangzik benne, aki 1761-ben majd a rá következő évben is megismétli, hogy az erdélyi vallási uniós politikában nem lehet, de nem is szabad bármi szelíd („sanffte”) eszközökön túlmenő dolgot alkalmazni. A szelíd eszközök pedig a szelíd keresztényi tanítás és szeretetmunka („Liebes Werke”).7 8Batthyány Lajos 1754. július 22-én kelt levelében komolyan figyelmeztette a veszprémi püspököt: „[...] Exc[e]ll[enci]ád önnön szép egyházi csendessége által a szíveket annyira öszve kapcsolni fogja, hogy minden egyenetlenségek és viszálkodások ezentúl tellyességgel megszűnni s az eö fölsége szolgálattya és azzal öszve kapcsolt N[emes] Vfármejgyének köz java egyenlő szívvel és akarattal, csendességgel és hathatóssággal fognak promoveáltatni [előmozdíttani], s az által Ex[cellenci]ád böcsülete is naponkint nevelkedvén, maga életét nyugodalommal és csendességgel tölteni fogja [,..]”s Az uralkodónő nyomatékos kívánalma a köz(életi)-, az egyházi és a magán(életi)-csendesség iránt azt a politikai egységet szolgálta, amely nélkülözhetetlen volt az újabb nagy háborúra készülő Habsburg Birodalom erőforrásainak mozgósítása szempontjából. Erre viszont Padányi temperamentuma nem volt alkalmas, mivel ő minden erejével arra törekedett, hogy vallási ellenfeleit meggyőzze, és a maga oldalára állítsa. Mindeközben könnyen és lelkiismeret-furdalás nélkül megsértette a protestánsok érzékenységét. Ez tűnik ki a nádorhoz írt udvarias, de határozott hangú válaszlevelébe szúrt közbevetéséből is: „[...] ászt pedig sem magamnak, sem másnak nem ígérhetem, hogy ez után már semminemű új panaszra legkissebb ok sem fogja magát adni, mert nincsen az én hatalmamban véghez vinni, hogy az emberek mindenkor 5 Lásd pl. Zsilinszky (1907) 365., 519.; Bahlcke (2005) 225-241. 6 Benda (1989) 575. 7 MNL OL A108 2. csomó 362r-364r. Báró Bartenstein 1762. szeptember 23-i előterjesztése: 363v. 8 Idézi Hornig (1903) 153. 60
