Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Bárth Dániel: Katolikus felvilágosodás és népi kultúra a 18. századi Magyarországon
Katolikus felvilágosodás és népi kultúra a 18. századi Magyarországon egyaránt kezelő fráter ügye már a következő év tavaszán a felettes egyházi hatóságnál (kalocsai érsekség) kötött ki. Az érseki szentszék (consistorium) 1767 márciusában - egy feljelentést követően - vizsgálta meg először az exorcista tevékenységét. Az egyházi vezetőket mindenekelőtt a pravoszláv schizmaticusok szerepe érdekelte. A szerzetes levelek egész sorában érvelt eljárása mellett. Leírta, hogy a több tucatnyi hozzá érkező szerb asszony egy részéről megállapította, hogy természetes betegségben szenvednek. Végül 19 görögkeleti nőt exorcizált, többségük esetében látványos eredménnyel: a démonok (akiknek több mint harmincféle nevét is felsorolj a) fekete madár, légy, méh, várj ú és veréb formájában távoztak belőlük. A pap szabálytalanságot követett el azzal, hogy nyilvánosan és csoportosan végezte a szertartást, a színpadszerűen megkonstruált emelvényen körbe állította gyertyával a kezükben a megszállottakat és a segítőket, sőt a vulgáris imádságokat is együtt, kórusban mondatta velük a nagyobb hatás kedvéért. Megbízható szemtanú látta, amint a tömeg a „távozz el Sátán, távozz el tisztátalan lélek, Krisztus szenvedése semmisítsen meg, Krisztus vére zúzzon össze” kezdetű és hasonló szövegeket skandálta. Az érv, miszerint a páciensek megszabadítása számos esetben ugyanezek (és a jelenlévők) áttérését eredményezte, átmenetileg az ördögűző ferences oldalára állította az egyházi vezetőket. Szabályozott körülmények között (elzárt helyen, két tanú jelenlétében, felettes jóváhagyásával) engedélyezték számára az exorcizmusok folytatását. A szabályozottság azt eredményezte, hogy az ügy dokumentációjában több olyan akkurátus tanúsítvánnyal találkozunk, amelyben a szerzetes és a jelenlévő tanúk az aktuális páciens esetében a megszállottság jeleit (signa) veszik sorba. A tucatjával felsorolt jelek (az exorcizmus során latinul ért és beszél; természetellenes testhelyzetekbe rándul; „extázisba esik”; kifordítja a szemét; hosszan sír, nevet; hirtelen kipirul-elsápad; titkos és elrejtett dolgokat lát meg; irtózik a szent tárgyaktól; ordít, dühöng, szaggatja ruháját, tépi a haját etc.) az egyházi hatóságokat voltak hivatottak meggyőzni az exorcizmus adekvát alkalmazásáról. 1769 májusában a szentszék végül megelégelte a levelezést és maga az érsek rendelte el, hogy az akkor kezelt két állítólagos megszállottat (egy férfit és egy nőt) szállítsák az egyházmegye központjába, és ott, Kalocsán végezzék el a szertartást. Előbb a consistorium tagjai, majd maga Rókus végezte el az ördögűzést. Sem a rítus előtt, sem a rítus közben tapasztalt jelek (torzulás, rángatózás, fogcsikorgatás, ordítozás, remegés) nem győzték meg a szkeptikus egyházi vezetőket. A nő megszállottsága mellett tanúskodó asszonytársai elmondták, hogy az időnként földre dobja magát, görcsbe rándul és (vérrel keverve) habzik a szája. A jelenlévő vármegyei orvos (physicus) egyértelműen természetes betegségként, epilepsziaként azonosította a problémát. Ugyanő a férfit idegbetegnek és maniacus-nak deklarálta. Az egyházi bíróság számára 51
