Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Forgó András: Az egyházi középréteg politikai szerepvállalása a török kiűzése után
Az EGYHÁZI KÖZÉPRÉTEG POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN Padányi Bíró Márton országgyűlési követsége Tanulmánykötetünk tematikájához igazodva először Padányi Bíró Márton országgyűlési szerepléséről kell néhány szót ejtenünk. Padányi Biró Márton két országgyűlésen vett részt, 1741-ben nagyprépostként a veszprémi székeskáptalant képviselte,9 tehát az alsótáblai egyháziak csoportját erősítette. A következő, 1751. évi országgyűlésen már veszprémi megyéspüspökként a felsőtáblán foglalt helyet.101741. évi, alsótáblai tevékenységének szórványos adatait életrajzírója, az akkor zalaegerszegi apátplébánosként szolgáló Mindszenty (ekkor még Pehm) József gyűjtötte össze egykorú nyomtatványok alapján.11 Eszerint Biró Mártont beválasztották a június 23-i alsótáblai küldöttségbe, amely a koronázási hitlevél szövegével összefüggésben járt el. A június 25-i koronázó szentmisén ő tartotta a prímás pásztorbotját, és az október 8-án tartott vesperáson is részt vett a prímás asszisztenciájában.12 Sokat prédikált az országgyűlés idején, főleg a ferencesek templomában. Ezek a beszédek a diéta résztvevői mellett a nép érdeklődését is felkeltették, közülük többet ki is nyomtattak.13 Minden bizonnyal az országgyűlésen szerzett érdemei miatt nevezték ki Biró Mártont királyi táblai prelátussá is.14 Ezeket az érdemeket az 1744. évi püspöki kinevező oklevele is megemlíti,15 a főispáni diplomája pedig a koronázási ceremónián tett szolgálatáról is megemlékezik.16 Ennél többet azonban alsótáblai egyháziként végzett közéleti tevékenységéről nem tudunk. Egy morvaországi szerzetes a magyar országgyűlésen Szerencsésebb helyzetben vagyunk akkor, ha a diétán résztvevő egyházi személy saját maga készített feljegyzéseket országgyűlési munkájáról. E nem túl gyakori források egyike P. Hermann Engelbert morvaországi ciszterci szerzetes naplója az 1712. évi országgyűlési ülésszakról.17 A szatmári megegyezést követően 9 A gyakorlattal ellentétben egyedül érkezett az országgyűlésre, nem volt követtársa. Kounovics (1790) 653. 10 Erről az országgyűlésről naplót is készített, amelyet kései utóda, Hornig Károly ismertetett: Hornig (1903) 24-76. 11 Pehm [Mindszenty] (1934) 89-91. 12 Kolinovics (1790) 195, 225, 575. 13 Szinnyei József négy ilyenről tud: Szinnyei (1891) 1085. 14 Róka (1779) 485. 15 Hornig (1903) 21. 2. jegyzet. 16 Pehm [Mindszenty] (1934) 90. 17 Acta et observata penes diaetam Hungaricam Posonii celebratam, item coronationem Domini Caroli VI. ibidem peractam anno 1712. per Patrem Engelbertum Hermann Professum 27