Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)

Hermann István: A veszprémi római katolikus egyházmegye helynökei 1700 és 1777 között

A VESZPRÉMI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZMEGYE HELYNÖKEI 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT időtartamára, feladata többek közt egyházkormányzati ügyekre terjedt ki.6 Ebből következik, hogy a püspök bizalmasának, legbensőbb munkatársának tekinthetjük, személye tehát kulcsfontosságú az egyházmegyén belüli viszo­nyok feltérképezéséhez. A helynök feladat- és jogkörét kinevezése szabályozta. A korszakból három kinevezés szövegét ismerem, ezek lényegében azonosak, s ugyanezt a szöveget olvashatjuk az 1777-ben kinevezett új helynök, Horvát Pál kinevezésében is.7 A helynök feladat- és jogkörét a kinevező okiratban foglaltak és a tevékenységéről fennmaradt források alapján három nagyobb csoportra oszthatjuk. 1) Lelkipásztori feladatok Ezek közé tartozott a templomok és keresztek megáldása, bizonyos egyházi előírások alól való felmentés, a megyéspüspöknek fenntartott esetekben a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatása, stb. 2) Egyházkormányzati feladatok Ezek között a plébániák alapítására, a plébániai szervezet észszerűsítésére vonatkozó felhatalmazást kell kiemelni. Önállóan dönthettek az egyházmegyébe felvételüket kérő, illetve onnan eltávozni szándékozó papokról, az üresedésben lévő plébániák ideiglenes és végleges betöltéséről és a lelkipásztori szolgá­latból történő ideiglenes vagy végleges felfüggesztésről. Jogosultak voltak az or- dinárius nevében vizitálni mind az egyházmegyés lelkipásztorok, mind a szer­zetesek által ellátott plébániákat. 3) Bíráskodási feladatok Ennek keretén belül mind az egyháziak (például egyházfegyelmi ügyek), mind a világiak (például házassági ügyek) püspöki szentszék elé tartozó ügyeit teljes felhatalmazással intézhette a helynök. A konzisztóriumon a bírótársak a kanonok közül kerültek ki. A helynök, amennyiben a főpásztor távol volt az egyházmegyéjétől, szabadon dönthetett helyetteseiről, a ráruházott jogosítványok teljes vagy részleges átruházásáról is. 6 Tisztsége az őt kinevező főpásztor halálával vagy egyházmegyéből történő távozásával automatikusan megszűnt. Helyébe a káptalan tagjai által választott káptalani helynök lépett, aki viszont az új főpásztor beiktatásakor vesztette el tisztségét. Ez a rendszer lehetőséget biztosított a püspökök számára, hogy legközelebbi munkatársukat maguk válasszák meg. 7 Padányi Bíró Márton kinevezése 1734. IX. 24.: VÉL I.1.39.b. tom. 1.1-3.; Lenti István kinevezése 1747. VI. 3.: VÉL I.1.39.b. tóm. 3.126-129.; Dravecjózsef kinevezése (Koller-féle) 1762. VIII. 18.: VÉL I.1.39.b. tóm. 20. 4-5.; Horvát Pál kinevezése 1777. VIII. 30.: VÉL I.1.39.b. tóm. 21. 37-39. 229

Next

/
Thumbnails
Contents