Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
Szíjártó M. István született gyermekek felekezeti hovatartozását, a protestáns konzisztóriumok joghatóságát és a protestáns hitre való áttérés szabadságát érintették. A kancellária ismét javaslatot készített, amelyet újra megvitatott a Staatsrat, végül II. Lipót személyesen döntött egyes kérdésekben. 1791. január 15-én egy nagy miniszteri konferencia hagyta jóvá a második vallásügyi leirat végleges szövegét.46 Ennek felolvasása és vitája hatalmas érdeklődés mellett zajlott le február 8-án a diétán. Protestáns oldalról ismét csak a változatlan becikkelyezést követelték, katolikus oldalról pedig sokan csak annyit lettek volna hajlandók belőle elfogadni, amennyi a bécsi és linzi békéken alapul.47 (Mintha felszólalásaikat a megelőző közel kétszáz év protestáns diétái beszédeiről másolták volna le, úgy érvelt a vitában több katolikus felszólaló kizárólag a bécsi és linzi békekötéseket nyilvánítva elfogadható alapnak a vallási kérdés rendezésére.48) Vagyis mindkét oldalon megjelenik a régi típusú gondolkodás, a történeti érvelés, azaz a törvényhozó hatalom szuverenitásának kétségbe vonása. Bár azt is javasolták többen, hogy a döntést (a törvény becikkelyezését) halasszák el a következő diétáig, a többség ez ellen, a törvénybe iktatás mellett döntött (281 szavazattal 84 ellenében a diéta vegyes ülésében). Ezt követően a prímás a katolikusok nevében ünnepélyes tiltakozást adott be.49 A régi típusú érvelés sajátos, a jövőre irányuló változatában 1791. február 8-án Pozsony megye követe, azaz egy katolikus vélemény azt szabja beleegyezése feltételéül a második királyi leirat becikkelyezéséhez, hogy „az Evangélikusok ezzel meg elégedvén, a’ Vallás dolga ennek-utána az Ország-Gyűléseiben feine vétessen.”50 Eszerint az 1791. évi rendezés szolgálna majd később örök időre szóló, megváltoztathatatlan jogalapként - korlátozva a későbbi országgyűlések szuverenitását. Örményi József, hivatalból az ország első jogásza beszédében finoman meg is kérdőjelezi ennek lehetőségét: nem látja, hogy a protestánsok hogyan is kérhetnének a jövőben többet, ha ők is tiszteletben tartják a bécsi és linzi békekötéseket.51 Ócsai Balogh Péter septemvir protestáns oldalról sokkal határozottabban utasítja el a próbálkozást (modern típusú felfogásról téve tanúbizonyságot): a jövőre nézve nem lehet megkötni a törvényhozás kezét: 46 Marczali (1907) II. 288. 47 Marczali (1907) II. 291. 48 Naponként-való 361-362. Ismeretes persze, hogy e béke és különösen egyes klauzuláinak értelmezése jelentette a fő vitakérdést a megelőzőekben is, és nem érvényességük. Ez utóbbit már az 1681. évi decretum is elismerte, mégis protestánsüldözés kiindulópontja lett „a katolikus vallás sérelme nélkül” és „a földesúri jogok fenntartásával” klauzulák tág értelmezése által. Marczali (1907) II. 223. 49 Marczali (1907) II. 293. 50 Naponként-való 362. 51 Naponként-való 366. 20
