Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Siptár Dániel: A monasztikus szerzetesség megújulása a Veszprémi Egyházmegyében
Siptár Dániel teres körzetben végeztek plébániaadminisztrációt, kisegítő papi vagy kápláni tevékenységet.126 Jelentős eredményeket értek el továbbá Zala megye középső részének katolizációja terén, társadalmi szerepüket tekintve pedig a kordás társulat működtetését és patikájukat kell említenünk.127 Nem véletlen, hogy a szolgálattevő és széleskörűen „használható” ferenceseknek általában mind az egyházi hierarchiával, mind a megyével jó kapcsolatuk volt, az adomány tevők és a kordás társulati tagok nagy száma is jelentős társadalmi elismerésre utal, nem beszélve a kegyhely látogatottságáról. Ezzel szemben a földbirtokosi és főpapi attitűdű bencések és ciszterciek társadalmi kapcsolatait inkább pereik, illetve az esztergomi érsekekkel, a győri és a veszprémi püspökökkel folytatott joghatósági vitáik fémjelzik.128 Mindezek tükrében érthető, hogy II. József feloszlatását a hasznosnak ítélt Búcsúszentlászló kolostora elkerülte (bár a búcsújárás korlátozása miatt az intézmény jelentősége lehanyatlott),129 az apátságok közül azonban csak Zirc monostora maradhatott meg, de ez is csak azért, mert az uralkodó nem vállalta az ekkorra már porosz fennhatóság alatt álló Heinrichautól függő konvent feloszlatásából származható diplomáciai bonyodalmakat.130 A Veszprémi Egyházmegye korábbi királysági részén a 17. és 18. század fordulóján tehát egészen más jellegű szerzetesi megújulás zajlott le, mint a töröktől visszafoglalt területein. A ferences és jezsuita rend dinamikus terjedése, valamint a lakosság nagyütemű reintegrációja és felekezetiesedése (Kon- fessionalisierung131) helyett itt átláthatóbb tulajdoni és felekezeti viszonyok 126 Részletes adatokkal lásd Takács-Pfeiffer (2001) I. 263-269. Búcsúszentlászló esetében is megmutatkozik az az országos tendencia, mely szerint a korai időszakban a ferencesek által pásztoréit falvak a század közepe táján világi plébániákká alakulnak, a szerzetesek pedig kisebb falvakban, leányegyházakban folytatják a lelkipásztori tevékenységet. Erre lásd Siptár (2010a) 82. és az ott idézett irodalmat. 127 A búcsúszentlászlói ferencesek térítő tevékenységére Takács-Pfeiffer (2001) I. 405-411. (az adatok többsége 1762 utáni). Az 1712-től működő kordás társulat anyakönyve az egyházmegyében egyedülálló módon megmaradt. Erre és a társulatra uo. II. 676., 681., 683-685., 690. Az anyakönyv jelenlegi lelőhelye: MFL VI. 17. (további jelzet nélkül, a máriagyüdi rezidencia anyagába sorolva). A patikára a legkorábbi évektől kezdődően vannak adatok: Takács-Pfeiffer (2001) II. 622-623. 128 A jogvitákra Tihany esetében Sörös (1911) 95-102., 128. Bakonybélnél Sörös (1904) 309. A Zirccel kapcsolatos konfliktusok elsősorban az apátság külföldi függéséből adódtak: Alpár (1942) 25-29. 129 Takács-Pfeiffer (2001) I. 98., II. 685. 130 A bakonybéli és tihanyi apátságot Pannonhalmával együtt 1786. évi rendeletével oszlatta fel az uralkodó, amely mindhárom monostor esetében 1787-ben realizálódott. Molnár (1907) 46.; Sörös (1904) 105., illetve Sörös (l91l) 63., 102-111. Zircre Hervay (1984) 218.; Horváth (1930) 154-155.; Alpár (1942) 35.; Lékai (1982) 13. 131 A német történetírás által bevezetett fogalom legfrissebb és legátfogóbb tisztázása a magyar szakirodalomban (a vonatkozó magyar és idegen nyelvű munkák felsorolásával): Kármán (2013). 182
