Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
A KOSELLECKI „NYEREGIDŐ” A 18. SZÁZAD VÉGI MAGYAR POLITIKÁBAN másik pedig azt az országgyűlés többsége és a király által váltóztathatónak akarja továbbra is tekinteni”33 - vagyis a katolikus álláspont végül is a törvényhozás szuverenitását képviseli a vitában. De katolikus oldalról régi típusú érvelés is előbukkant. Példának okáért a nyári hitlevél vitában - a fenti vélekedéssel homlokegyenest ellenkező módon - katolikus állásponton álló dunai kerületek a bécsi és a linzi békéket megváltoztathatatlan alapként tüntették fel: „’Továbbá a béke egyességének mindkét részről való megtartása végett elrendeltetik: hogy az ágostai és helvét hitvallás követői soha, semmi ok vagy ürügy alatt ne kérhessenek ezeknél nagyobb kedvezéseket és jótéteményeket, sem a diae- tán, sem kívüle. Mert a bécsi és linzi békekötések lévén mindkét rész által mindenkorra elfogadva a vallásügy alapjául, egyik résznek sem szabad ettől elállni.”34 Ugyanez a kettősség figyelhető meg az imént harmadik hangként említett csoport tagjainál. Mint köztudott, a királyi előterjesztések részeként megjelenő vallásügyi leirat a protestáns állásponthoz közelebb lévő tiszai kerületi javaslattól jelentősen nem különböző, a türelmi rendeletre alapuló álláspontot fejtett ki.35 II. Lipót, az államtanács, a kancellária és a főméltóságok (a diétái vitában főleg gróf Zichy Károly országbíró és Örményi József személynök) azok, akik a protestánsokkal azonos álláspontot elsősorban a közjóra hivatkozva, azaz modern érveléssel képviselnek. De már korábban azon személyiségek, akiket az imént az aktív államhivatalnokok csoportjának perifériáján helyzetünk el, így tettek. Gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár unokaöccse, Ugocsa főispánja, gróf Teleki József például egy névtelen tanulmányában (Subditi etservi Evangelici Augustance et Helveticce Confessioni in Hungarice addicti) előbb a közjóra és a természeti jogra hivatkozik teljesen modern érvelésében, majd emellé egy „régi típusú” történeti érvet helyez: abból indul ki, hogy a protestánsok vallása a közjóval nem ellenkezik, „világos, hogy a természeti jog alapján nem szabad őket jogaiktól megfosztani. Ehhez azonban még törvények és pactumok is járulnak 1606-tól 1659-ig.”36 Gróf Teleki József hagyatékában van egy, a protestáns álláspontot rögzítő memorandum, amelynek érvelése szintén jellemzően kettős: a protestáns felekezeteké bevett vallás, és ezt ki kell mondani a lelkiismereti szabadság alapján is: azaz a szerző egy történeti érvet és egy modern érvet helyez egymás mellé.37 33 Marczali (1907) II. 235., 364-366. 34 Idézi Marczali (1907) II. 255. 35 Marczali (1907) II. 280-282. 36 A Berzeviczy Gergely hagyatékában fennmaradt szöveget, amelyre ő jegyezte rá a szerző nevét, tartalmilag idézi Marczali (1907) II. 263-264. 37 Marczali (1907) II. 227. 17
