Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Siptár Dániel: A monasztikus szerzetesség megújulása a Veszprémi Egyházmegyében
A MONASZTIKUS SZERZETESSÉG MEGÚJULÁSA A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN mán betöltött egyházi, politikai, gazdasági és társadalmi szerepe azonban nemcsak azokétól a közösségekétől tér el nagymértékben, amelyek a volt hódoltság területén a török elleni visszafoglaló háborúk évtizedeiben alakultak - és a fent említett tanulmányban bemutatásra kerültek -, hanem a velük nagyjából egy időben ugyanitt, a királyság korábbi határán létrejött, de más típusú szerzetesi intézményekkel való összehasonlításuk is jelentős különbségekre világít rá. Hogy ezeket az eltéréseket megfelelően körülhatárolhassuk, rendelkezésünkre áll egy remek példa, a mariánus ferenceseknek a Zala megyei Búcsúszentlászlón16 az 1690-es évek folyamán életre hívott telepe, amely a tárgyalt területen és időszakban a három monasztikus intézmény mellett egyedüli kolostorként keletkezett. A továbbiakban ezért ezen alapításoknak és a létrejött közösségek 1762-t (Pa- dányi Biró Márton veszprémi püspök halálának évét) megelőző történetének összehasonlítására vállalkozom azzal a céllal, hogy a különböző szerzetesrendek intézményei közötti párhuzamok és különbségek feltérképezése által lehetővé váljon azok jellegének és szerepének pontosabb megismerése és elemzése. Az 1683-1703 között alakult szerzetesi intézmények készülő adattára17 mellett segítségemre áll ebben a ciszterci rend magyarországi visszatérésével kapcsolatban korábban végzett kutatásom is,18 amelyből az elsődlegesen leszűrhető tanulság az volt, hogy mivel a monasztikus szerzetesség intézményeit a kiterjedt birtokaik jövedelme tartja fenn, ezek a megtelepedések egy-egy már működő (legtöbbször külföldi) apátság tevékenysége nyomán, a birtokok visszaszerzése és az apátság helyszínének kiépítése formájában zajlottak le. Visszatérő elem továbbá a kezdeti sikertelenséget követően a felélesztett intézmény átadása egy másik atyaapátságnak. Az 1. táblázat segítségével lehetőség nyílik összehasonlítani a három szóban forgó apátság működésének megszűnését a középkor végén, valamint felélesztésüket a 17. század közepétől kezdődően. Első ránézésre is látható, hogy Bakonybél sorsa bizonyos szempontból eltér a másik két apátságétól, egyben a monasztikus szerzetesi intézmények középkor végi történetének országszerte jellemző forgatókönyvétől.19 Zirc és Tihany ugyanis egyaránt ezen a jellemző folyamaton ment keresztül: előbb az apátság élére nem szerzetesrendi vezetőt, ún. commendatort állított az uralkodó,20 majd ezt követően az akár egyházi, 16 A település korabeli neve Szentlászló(egyháza) volt. A tanulmányban e helyett mégis a szakirodalomban általánosabb mai elnevezést használom, akárcsak Pannonhalma (Szentmárton) esetében. 17 Az adattárral és módszertanával kapcsolatban ld. Siptár (2010b) 84-88. 18 Siptár (2009a), különösen 314. 19 A legtöbb apátság esetben lezajlott folyamatra lásd Mályusz (2007) 197-201., 219-226. 20 Zircen ez 1511-ben, Tihanyban már 1480-ban bekövetkezett. Előbbire Horváth (1930) 70.; Lékai (1982) 10., utóbbira Erdélyi (1908) 63. 167
