Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
A KOSELLECKI „NYEREGIDŐ” A 18. SZÁZAD VÉGI MAGYAR POLITIKÁBAN A szuverenitás gondolata nem volt idegen az 1790-91. évi diéta szereplőinek gondolkodásától. Éspedig nemcsak az uralkodó hatalmának teljessége merül fel az érvek között,16 hanem a törvényhozó hatalom, értsd a diétára összegyűlt rendek és az uralkodó hatalmát illetően. 1790. szeptember 2-én arról vitatkoznak, a hitlevél-tervezetbe kerüljön-e be a klérus és „némely méltóságok” (azaz a katolikus arisztokraták) ellentmondása. Ugyanekkor viszont szabad királyi városi követek is kérik ellentmondásuk rögzítését a hitlevélben.17 Erre a többségi álláspontot a következő ellenérv tükrözi: ez teljesen szokatlan gyakorlat lenne, mivel ,,a’ Törvény-tevő Hatalom ellen semmi Ellene-mondás meg-nem álhatna [sic!]”18 Ez a gondolat azonban nem érvényesült korlátozás nélkül, mint látni fogjuk a vallási kérdés vitája kapcsán, mert sokan osztották azt a nézetet, hogy ,,’a Sarkalatos Törvényeket Diaetalis Tanátskozás alá húzni nem lehet”.19 conventum fuerit” kitétel Magyarország törvényeinek értelmezését (lényegében a rendek kezéből kivéve) a diétára összegyűlt rendek és a király egyezkedése tárgyává tette. A következő száz év politikatörténete elmondható azon lépések egymásutánjaként, hogy a rendek igyekeztek bizonyos privilégiumokat kivonni ennek a kitételnek a hatálya alól. Egy másik hasonló kérdés Deák érvelése, aki a Pragmatica Sanction építette a kiegyezés jogi struktúráját. Ezt jogtörténeti oldalról a leghatásosabb támadás abból az irányból érte, hogy Magyarország és a többi Habsburg tartomány viszonyát 1722-1723-at követően 1848-ban újraszabályozták. Miért ne lett volna ez érvényes? Miért ne lett volna joga a magyar országgyűlésnek, a rendeknek és a királynak 1848-ban közösen felülírniuk a régi berendezkedés szabályait? 16 Erre a december 7-i vita egyik protestáns álláspontja ad példát: azért kell becikkelyezni vita nélkül a vallásügyi leiratot, mert a diéta maga kérte II. Lipót döntését, ezért „annak kötelező erejét továbbá kétségbe nem-lehet hozni, annyival-is inkább az illyes esetekben a’ Fejedelmet illető Törvény szerző hatalmat Kérdésbe venni”. (Naponként-való 299-300.) Ugyanekkor ugyanez az érv egy másik változatban: a király a vallási kérdésekben döntőbíró, ha a rendek nem tudnak megegyezni: „az ő Felsége Törvény-szerző Hatalma az illyetén környűl-állásokban világos lévén, hogy a’ Fejedelem tsak mint Közbenjáró kívánt volna ezen dologba avatkozzni, Királyi Méltóságával-is öszve-férkeztetni nem lehetne” (Naponként-való 289-290.) Szintén előkerült a második vallásügyi leirat ismertetésekor ez a gondolat: a zempléni követ úgy érvel a vita nélkül való becikkelyezés mellett, hogy „az Felséges Fejedelemhez vonszó Tiszteletnek tsonkúlása, és a Királyi Fő-Hatalomnak illetődése nélkül” nem lehet módosítani. (Naponként- való 360.) 17 Ha megnézünk egy tömör fogalmazású hitlevelet a törvénytárban, illetve belegondolunk, hogy ezt a király koronázása előtt adta ki, mint koronázási feltételeit, egyértelmű lesz a kérés abszurd volta. 18 Naponként-való 137. 19 Naponként-való 299. Érdekes módon ez az érv az 1790. december 7-i vitában katolikus oldalról merült fel. Ugyanekkor, ugyanitt és hasonlóképpen: van, amit „az Ország alkotmányának sérelme nélkül” megtárgyalni sem lehet a diétán. (Naponként-való 299.) Megjegyzem, úgy tűnik az országgyűlési naplóból, hogy ez a vélekedés többségi lehetett, mindenesetre ez maradt a döntés. Feltételezhetjük, hogy mögötte az egyik tábla elnökének, azaz gróf Zichy Károly országbírónak vagy Ürményi József személynöknek a véleménye lehetett. Ebből az látszik, hogy az államhatalom képviselői is tudtak ezen a nyelven beszélni, a történeti érvelés 13
