Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hende Fanni: Ad Dignitatem REgiam Sublevetis. A 18. századi magyar királykoronázás történetéhez
Hende Fanni vitte az apostoli keresztet III. Károly előtt a koronázó szentmise után induló menetben, jelezve, hogy apostoli király lett.66 5. A koronázás egyházi szertartása A sekrestyéből a főoltárig tartó vonulás végén a leendő király elfoglalta helyét, megkezdődött a szentmise, amelynek keretén belül történt a koronázás és a szentelés. A Pontificale Romanum szertartáskönyv alapján folyt a ceremónia. Az egyházi rész, ahogyan azt már Fügedi Erik megállapította, a római egyház gyakorlatát követte, nem volt külön magyar ordó. Sőt az egyház két pogány szokást is beemelt keresztény jelentést adva nekik: az egyik az acclamatio, a közfelkiáltás, a másik a trónra ültetés, az intronizáció.67 Az előbbi a magyar rendeknek a királyválasztásról történt lemondása következtében 1712-ben kikerült a szertartásból. Az 1792. évi országgyűlési napló ismerteti az egyházi szertartás kezdő szavait, amelyeket a kalocsai érsek a Pontificaléból olvasott: „Reverendissime Pater, postulat Sanda Mater Ecclesia Catholica, ut praesentem egregium militem ad dignitatem Regiam sublevetis."68 (Főtisztelendő atya, a katolikus anyaszentegy- ház kívánja, hogy a jelenlévő dicső katonát a királyi méltóságra emeljétek.) A prímás érsek ezután a helyes kormányzásról mondott beszédet, amelyet 1712-ben mindkét általam használt forrás említ, sőt Lányi Pál naplójában olvasható annak szövege is.69 Az uralkodó az oltár elé ment, ahol letérdelve az Evangéliumra téve kezeit, esküt tett a hitre, a helyes, igazságos kormányzásra és a béke megóvására. Esküje olyan ígéret volt, ami feltétele volt a koronázásnak.70 Ezután megcsókolta az eskükeresztet, és leborult az oltár elé. Bartoniek Emma a középkori koronázási esküről hosszan ír művében. Az ország jogrendjének biztosítékaként nevezi az esküt tett uralkodó koronázását. Az eskü a Nyugati Frank Birodalmon keresztül jutott el német területre, ahol beépült az ordóba, majd pedig a Pontificale Romanum koronázási esküjeként fejezte be útját.71 72 Az 1712. évi forrás a „de servanda justitia et pace juramentum"71 (az igazság és a béke megőrzéséről szóló eskü) kifejezéssel illeti. Az 1792. évi országgyűlési napló az egyházi szertartás keretén belül elmondandó esküről csak annyit ír, hogy az uralkodó térdelve, kezeit az Evangéliumra 66 PL AEV 371/5, pag. 29. 67 Fügedi (1974), 56. 68 Pontificale Romanum, 105. 69 Thury (1903-1904), II., 8-10. 70 Bartoniek (1939), 27. 71 Bartoniek (1939), 45. 72 P. Engelbert naplója, pag. 50. 76
