Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXXI> [Ezután ismét az apátság ügyei következnek.] <XXXI> Július 14-én, a fenséges udvar kegyelmes válaszának kinyilvánítás után, tehát ma, azaz július 14-én ismét összeült a gyűlés, ahol különböző magánemberek memorandumait és az azokban lévő panaszokat olvasták fel és hirdették ki. Majd tizenkét óra tájban a felsőtábláról Biber püspök úr és gróf Szécsényi úr elhozták ő császári-királyi fenségének kegyes válaszait azokra a pontokra, melyeket a minap a rendek legszentebb felségéhez küldtek, és amelyeket fentebb ismertettünk. Ezenfelül megtudták a magyarországi rendek az ítélőmestertől,131 aki az említett válaszokat felolvasta, hogy Őfelsége milyen mereven ragaszkodik saját jogaihoz, és mostani válasza egy az egyben az előzőre hasonlít. Mindenki álla leesett, és hangjuk a torkukba szakadt annyira, hogy miután a felolvasást befejezték, némán kivonultak az ország házából. Egy dolog azonban szerfelett csodálkozást keltett, tudniillik hogy ezekben a válaszokban a királyi hatalom feltűnő szidással kizárta az ülésekről a jezsuitákat, akik a bíboros kegye folytán, mint már fentebb bőségesen említettem és megjegyeztem, legfőbb tetszésükre széket nyertek a rendek között, és ettől kezdve [p. 170.] nemcsak helyük volt, hanem ott az összes többi szerzetes elé kerültek, és bűvkörüket csodálatos módon kiterjesztették, tehát őket a királyi hatalom szembetűnő arcpirongatás mellett kizárta a gyűlésből, ahogy a fent nevezett jóságos császári-királyi válaszpontok bővebben ismertetik az olvasónak. Éppenséggel nemcsak a két jelen lévő jezsuita, hanem az egész papság is, akiknek köszönhetően ezt a széket, sőt a más rendekkel szembeni elsőbbségüket is kapták, hirtelen megzavarodott és felháborodott a váratlan olvasat és válasz hallatán. Főként mivel voltak olyanok is, akik nyíltan, mások pedig bajszuk alatt fakadtak hahotára és kacajra. Ami ennek a szokatlan határozatnak az okait illeti, noha azokat a titkos tanácsosokon kívül nem hiszem, hogy bárki is biztosan tudná, mégis a következőképpen szólnak ebben a határozatban: „Hogy tudniillik ezeknek az atyáknak a király tudta, beleegyezése vagy megkérdezése nélkül az ország karai és rendjei maguktól juttattak helyet. Sőt, hogy ezek az atyák elhatározták, teljes mértékben elválnak az ausztriai tartománytól, és meg sem kérdezték a királyt, és nem is várták e föld urának szükséges beleegyezését." Eléggé világos az e pontban foglaltakból az, hogy miről beszél ő császári-királyi felsége. És vajon ki tagadja, hogy a rendek, de főként a katolikus klérus [p. 171.] a fejével az élen nagy politikai hibát vétett, 131 Meskó Ádám nádori ítélőmester. 174
