Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)

Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András

Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXVI>

isteni dolgokkal szemben, melyeket ebben az apostoli országban egy katolikus királynak semmilyen körülmények között nem szabadna tűrnie.

A hatodik panaszt, amely a trencséni plébános úré volt, a karoknak és rendeknek egy kérelemben mutatták be: minthogy [p. 147.] jóval ezelőtt jelentett és jogilag bizonyított, szörnyű nagy gyalázkodások és más szentségtörések miatt a más hitűeknek a néhai I. Lipót császár, mint Magyarország királya jogos ítéletben megtiltotta, hogy Trencsénben szektájukat nyilvánosan kövessék, sőt egész Trencsén környékéről és körzetéből kitiltotta őket, most újból, az ország legutóbbi felkelése során csellel és erőszakkal visszatértek, ott újból berendezkedtek, és már-már régi bűneiket a hívők nyilvánvaló megbotrán- koztatásával vakmerőén kísértik. Ezért kéri maga is a karokat, hogy méltóz- tassanak közbenjárásukkal ő császári-királyi felségét arra rávenni, hogy kegyeskedjék néhai atyja parancslevelét megújítani és annak erejével ezeket a kártevőket eltávolítani.

Ellenben egy kálvinista, Okolicsányi uram, felállva megszólalt: „Mindezeket könnyű mondani, de ténylegesen nehéz bizonyítani." Majd tiltakozott azokkal a gyalázkodásokkal szemben, melyekkel a bevett vallásokat fenyegetik. Az igazhitűek viszont ismét kiáltozva tiltakoztak, hogy valamikor is befogadták volna ezeket a felekezeteket, hisz idáig is csak megtűrték őket. Ezután ismét megkérdezték tőle, hogy milyen indokból mondott ellent. Erre pedig így felelt: „Ha nekem nem engedik, hogy beszéljek, beszéljen és hallgattassák meg a jelenlévő trencséni követ." Őt pedig szólította a méltó- ságos személynök úr, és mivel a hátulsók közt ült, elég hosszú idő telt el előrejöttével, majd a királyi tábla, illetve a személynök úr elé állva így szólt: „Mi szükség van még e fölött tanúbizonyságra? Amit a trencséni plébános írásban benyújtott, az egészen igaz, és nem tudom máshogy elmondani, minthogy minden a szektáriusok ellen felhozott vád igaz, sőt a legigazabb." Efölött először mindenki csodálkozott, majd pedig az imént védelmező [p. 148.] Okolicsányit kifütyülték és kinevették.

Sok más panaszt is benyújtottak ő császári-királyi felségének, melyeket itt nem jegyeztem le, ám mind a szektáriusoknak, mind igen veszedelmes ügyüknek akadtak patrónusaik és védelmezőik. Az is szépen bebizonyosodott, hogy a debreceniek ügyében a fent említett feltételeket, tudniillik a katolikusok szabad vallásgyakorlatában és más ügyekben, melyeket pontokba gyűjtve a rendek Őfelségéhez küldtek, a rendek szándéka ellenére és azok tudtán kívül mellőzték azzal a szép ürüggyel, hogy a király uralkodói joga csökkenne, ha a rendek irányítanák. Ha pedig Debrecen királyi tulajdon, akkor Őfelségének szabad rendelkezési joga van fölötte, és ennélfogva ez ügy tekintetében nem szabad kételkedni egy apostoli-katolikus királyban.

De bárcsak ne bújna meg itt is az ördög pénze, tudniillik az adományok, arany ajándékok, melyek a bölcsek szíveit is foglyul szokták ejteni! Kiváltképp Debrecentől kell félni, minthogy ez az összes magyarországi városnál gazda172