Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)

Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András

Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXVI>

Miután tehát ezeket az illetlen, és más átkozott visszaéléseket méltán bebizonyították, a római katolikus papság kérte, hogy ilyen és más súlyosabb bűnök, és iszonyúbb vétkek megakadályozására, melyek büntetlensége miatt a bűnök igazságos megtorlója, Isten a legnagyobb büntetéssel és csapásokkal egész országokat és tartományokat szokott [p. 145.] megtámadni, innentől kezdve a házassági és más, a törvényben előírt ügyeket az esztergomi érseki bíróságra ruházzák és rendeljék, továbbá ugyanezen ügyekben a reformátusok vagy evangélikusok szuperintendenseinek vagy zsinatainak semmiféle tágabb ítélethozói, vizsgáló és rendelkezési hatalmuk ne maradjon.

Felkiáltottak és közbeszóltak ez ellen egyes eretnek nemesek mondván, hogy nem korlátozható mindkét, az országban bevettnek számító vallás szolgálóinak ítélethozói joga. Ám ekkor az összes igazhitű világi és egyházi tiltakozott a „bevett" terminus ellen, és hangjukat fölemelve tagadták, hogy valamikor is bevettek voltak ezek a szekták az országban, legfeljebb csak megtűrtek őket. Erre azonban a szektáriusok nem nyugodtak le, és kérdezték, hát miféle szerepeket játszanak ezen a gyűlésen. Biztos, hogy a katolikus papságnak volt szava és helye a közgyűlésekben, a szektáriusok elöljáróinak azonban az ország közgyűléseiben sohasem volt helyük és ülésük. Ezért ha ezek rossz ügyét képviselőik védenék, akkor nem kellene meghallgatni, sőt jogosan ki kellene dobni őket erről az országgyűlésről, minthogy az ülésezésre nem valók. Ám ha nem a szektáriusok képviselői, ahogy nem is lehetnek, mit ártják bele magukat megfontolatlanul a rájuk nem tartozó ügyekbe, és mit védik azokat haszontalanul? És így csöndesedve elnémultak, és megnyugodtak, [p. 146.]

A negyedik panasz a vallás pontjában az volt, hogy a mindenfelé, katolikus falvakban vagy városokban lakó más hitű nemesek szektájuk és átkozott vallásuk szabad gyakorlásának ürügyével prédikátorokat oltalmaznak saját hajlékukban, ezek a szolgálattevők pedig a lelkek nagy kárára a vad farkasokhoz hasonlóan bejárják a szomszédos falvakat és városokat, keresve, hátha ki tudnak csalni, és utána felfalni egy óvatlanabb kis juhocskát Krisztus nyájából. Mert az annál jobban és gyakrabban megtörténik, minél távolabb helyezkednek el sok helyütt a pásztorok nyájuktól, és ennek következtében alig tartóztathatják fel a vad farkasok veszett dühét.

Az ötödik panasz azon más hitűekkel szemben volt, akik istentelen merészséggel a katolikusok közt arra vetemednek, amit pogány vagy zsidó nyilvánosan alig tett: tudniillik nyelvüket, mint a kígyók Isten, a szent Istenszülő130 és a szent dolgok ellen fenik, iszonytató káromlásokat, istentelen tombolásokat, dőre szarkazmusokat és átkos szentségtöréseket hányva az Eucharisztiában valóban jelen lévő Isten ellen, az ő Szűz Anyja ellen, a szentek és a legszentebb szentségek ellen, a szentképek tisztelete és más

130 Szűz Máriának a nyugati egyházban ritkán használt elnevezése (az eredetiben Deipara).

171