Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXVI> vánvalóvá vált, amikor tőle mintegy elvégzett munkájuk vagy inkább álnokságuk jutalmául a katolikusok nagyon sok templomát kívánták és követelték, s onnan a katolikusokat tűzzel-vassal elüldözték. Az egész papság tehát első panaszát ellenük adta elő, hogy akik az ország legutóbbi zavargása és hazaárulása során igen sok templomot a katolikusoktól erőszakkal elragadtak, és különösen a minden nép számára átkos törvény és király trónfosztása után innen és onnan a katolikus plébánosokat elüldözték, saját fecsegőiket helyezték oda. Tehát erősen követelik mindezeknek habozás nélküli visszaállítását, mind a természeti, mind az emberi és isteni törvényben, mind az általános amnesztia és ismételten kiadott pátensekben való megerősítését. Második panaszuk, hogy az ősi szokással és gyakorlattal ellenkezve sem a református, sem a lutheránus prédikátorok nem akarják engedni a katolikus esperesek kánoni vizitációit. Ebből pedig az következik, hogy a lelkek nagy veszedelmével a keresztség szentségét a semmisség gyakori esetének teszik ki, tudniillik a szolgálók okosságának, valamint szükséges és elégséges tudásuk hiányának. A szolgálattevőket pedig gyakran az utcáról és az emberek söpredékéből szokták választani. Mivel pedig mindenki tudja, hogy ez a szentség a kereszténységhez vezető úton az első [p. 142.] kapu, és az ország csak azokat tartozik keblén melengetni és őrizni, akik a vallásos előírások szerint megkeresztelkedtek, és a keresztség által a keresztény nevet követik. Ennélfogva államérdek, hogy köztudomásúvá váljék, vajon ezek a felekezetek keresztény szokás szerint keresztelnek vagy keresztelkednek-e. Ennek megtapasztalására azonban főként kánoni látogatásra lenne szükség. Erre az okfejtésre nagy mozgolódás támadt az ott ülő máshitű nemesek között, és tagadták, hogy ez bármikor is szükségessé vagy lehetségessé válik. Sőt egy közülük merészen megjegyezte: „Pedig a ti bíborosotokat is a lutheránusoknál keresztelték,128 és bár nincs akadálya, mégsem keresztelkedett meg újra." A felszólalónak azt feleltem, hogy valójában nem az a kérdés, hogy a lutheránus vagy református keresztelés valódi és érvényes kereszte- lés-e, hanem csupán az kétséges, hogy illően és minden szükséglettel, mely a becséhez elengedhetetlen, szolgáltatják-e ki. A kétség ugyanis szolgálattevőik oktalanságából támadt, akiket gyakran a nép legaljából válogatnak ki. Egy kálvinista erre felállva mondta: „Ezért hát épp fordítva, a római katolikus plébánosokat kell a mi prédikátorainknak látogatni." Ez a következtetés mindenesetre mindenki nagy nevetésével és tapsolásával zárult. De a papságból sokan felkiáltottak, hogy kíméljék magukat a katolikus plébánosok látogatásától, és szokásukhoz híven inkább a városi kocsmákat látogassák, minthogy azokban gyorsabban fellelik azt, amit keresni, szívesen látni 128 Utalás arra a tényre, hogy Keresztély Ágost kezdetben evangélikus volt, és csak felnőtt korában tért át a katolikus hitre. 169
