Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XVI> A józsefi dekrétum, melyet koronázási kapitulációként96 bocsátottak ki Mi, József, Isten kegyelméből Ausztria főhercege, Burgundia hercege, stb. jelen levelünk ereje által elismerjük, és az emlékezetére bízzuk mindazoknak, akiket csak illet. Hogy miután a nemes Magyarország és a csatolt részek összes főpapja, bárója és főura, nemese, valamint a tekintetes karok és rendek, az atyai érzületű, jóságos gondoskodású és oltalmú, jó érdemű szent fejedelemnek, Isten kegyelméből választott római, mindenkor felséges császár urának, Németország és Magyarország királyának, az ő legkegyelmesebb uruknak és szülőatyánknak, Lipótnak oly nagy tetteit, melyekről már uralkodásának kezdetétől a magyarokkal szemben tanúbizonyságot tett - hogy tudniillik többek közt legutóbb győzedelmes és dicsőséges fegyvereivel a keresztény név hatalmas ellenségét, a törököt, számos véres és döntő ütközetben megverte, és égi segítséggel elkergette őket a magyarok minap még halálosan fenyegetett nyakától, és azok kezeiből, amelyekben eddig oly régtől fogva az egész nemzet teljes pusztulása közepette sóhajtozott, legnevezetesebb erődítményeiket, közöttük az egykor virágzó királyi székhelyet, Budát és az egész ország védelmi vonalát nagyobb részben kiragadta, és az ország felszabadítására vonatkozó ilyen és ehhez hasonló, jelen országgyűlés aktáiban bőven előszámlált áldozatokat hozni méltóztatott, [p. 109.] és ezen tetteket kegyes lelkűk alázatos elméjével megvizsgálták, és fenségünkhöz is hasonló várakozással lévén saját akaratukból, miután szülőatyánktól, legszentebb ő császári és királyi felségétől kérték, elérték, hogy bennünket még Őfelsége életében egyöntetűen örökletes királyukká és urukká kiáltsanak ki,97 továbbá az isteni gondviselés segítségül hívásával szerencsésen megkoronázzanak, és annyi jótétemény örökké tartó emlékezeteként (az elsőszülöttség és az örökösödés jogán, melyet fenséges házunknak már régen kértünk, ám az idők igazságtalansága ezt elrejtette, de ősi erejét és a visszatérés fényét visszaállította) elrendelik, hogy az elkövetkezőkben senki mást, mint a fent említett császárikirályi felség ágyékából származó elsőszülött fiúörököst az 1547. évi V. törvénycikkely98 és más rendelkezések értelmében minden időben törvényes és örökös uruknak és királyuknak tekintsenek, és mindannyiszor, ahányszor ez a felkenés ismétlődni fog, a kikiáltott feltételek elfogadásán, vagy a királyi biztosításon belül, és ezenfelül az eskü letételével Magyarországon, ország- gyűlési keretek közt, az előírásoknak megfelelően koronázzák.99 Abban az 96 vagyis koronázási hitlevélként 97 1687. évi I. te. 98 „...az ország rendei és karai magukat nemcsak О felsége, hanem örökösei uralmának és hatalmának is örök időkre alávetették..." 99 1687. évi II. te. 153
