Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)

Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András

Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XIII>

a kánoni, mind a polgári joggal megegyezik, mivel lépten-nyomon meg is előzik egymást azok, akik időben korábbiak, vagy méltóságukban nagyobbak. Tehát most ezekből a leválasztott tagokból iránymutatóul egyet kellene kiválasztani, amellyel a vitát lezárjuk. De magukkal a saját igazukat állító káptalani küldött urakkal azok a dokumentumok is eltűntek, melyekkel vagy egyházuk méltóságát, vagy ittlétük ősi voltát világosan bizonyítani tudnák. Ezért szükségképp úgy vélem, hogy máshoz kell folyamodnunk, és más iránymutatót vagy módot kell találnunk, mely alapján az elsőbbség rendjét levezetjük. És mivel szerénységem sem jutott másra, ezért magam is a méltó- ságos kalocsai érsek úr igen bölcs véleményéhez csatlakozom, azt mondva, hogy annak kell lennie a tiszteletre méltó káptalanok kijelölési rendjében az iránymutatónak, ami a püspök urakéban is."

És így, miután az összesítés megtörtént, úgy tűnt, hogy a szavazatok többsége erre a részre hajlik, és akkor szentesítették, hogy a káptalani küldött urak azt a rendet és helyet őrzik meg egymáshoz képest, amelyet ugyanazon egyházmegye püspöke jelen körülmények közt tart, mégis sértetlenül tartva annak privilégiumát, melyet majd később adományoznak.

Miután ezt befejeztem, a bíboros úr így szólt hozzám: „Hallja, tiszteletre méltó atyám, és vajon nem követel-e magának széket az apát úr a főrendi táblán?" Ténylegesen azt feleltem: „Nem követel, Eminenciás Herceg Úr." Miután ez elhangzott, fejét a kalocsai érsek és a nyitrai püspök úr felé fordítva, titokban valamit velük megosztott, aztán hozzám fordulva kérdezte: „Valóban nem követel?" Ismét azt feleltem, hogy nem. Aztán hozzáfűzte: „Akkor foglaljon helyet, és maradjon közöttünk." [p. 85.]

Jelen volt tehát a papság teljessége, a reguláris papságból három jezsuita, egyikük a tartományfőnök volt. Továbbá a szerzetesek közül három Benedek rendi apát, köztük a főapát, egy pálos,81 és személyemben egy ciszterci atya. Felolvasták és közölték két infulás premontrei atya, Károly leleszi, illetve Róbert klosterbrucki prépostok82 kérését, hogy engedjék őket a mágnások közé a felsőtáblára, és noha tudták, hogy ez a bebocsátás nem áll a tiszteletreméltó papság hatalmában, mégis a főtisztelendő atyáktól kértek közbenjárást és ajánlást az ország lakosaihoz és a mágnás urakhoz.

Kérelemlevelük felolvasása után a bíboros úr kikérte a papság véleményét, hogy mit is gondolnak erről a testvérek és a fiák. De abban a pillanatban nem kértek egyenkénti szavazást, hanem egyöntetűen kikiáltották, hogy azt kérik, hogy a vakmerő, szemérmetlen, oktalan és minden alapot nélkülöző dolgokat semmiképp se hallgassák meg, és legkevésbé se fogadják el, sem az első, sem a második részét. Sőt úgy határoztak, hogy nemcsak nem fognak közben81 Vidlics Ferenc bakonybéli (1709-1730) és Reyser Ámánd tihanyi bencés (1702-1716) apát, valamint Tersztyánszky László pálos szerzetes.

82 Kratochvill Károly és Sancius Róbert

139