A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története része elkészült. A városiasodás ütemét nem a helyi közigazgatási szervek, hanem az ipari beruházások határozták meg. A várossá nyilvánítás után Sztálin nevének felvétele (1951. november 7.) megszabta a város növekedésének kereteit. Egy Sztálin nevét viselő város az ország elsődleges beruházásának számított, lakóit pedig meg kellett válogatni. Erre a Belügyminisztérium 1951. szeptember 23-án hozott határozatával tett kísérletet, amely hatósági ellenőrzés alá vonta a letelepedést a városban, ezzel is növelve a szervezettség és ellenőrzöttség látszatát.84 A letelepedési engedélyre valójában csak a lakások kiutalásához volt szükség, és éppen azok, akiket a rendelet meg akart szűrni, többnyire a barakkokban éltek éveken keresztül a lakáshoz jutás legkisebb reménye nélkül. Nem véletlen, hogy a letelepedési engedélyekből csak igen felületesen lehet következtetni - már csak az engedélykérelmek megszépítése miatt is — a városba bevándorlók szociális összetételére. A letelepedési engedélyek a jól képzett, informálisan a munkahelyén jó pozícióban lévő személyekről nyújtanak legfeljebb némi információt: nem véletlen, hogy az 1951—1954 között kiadott engedélyekben felülreprezentáltak az értelmiséginek számító szakmákat űzők és a szakmunkások, míg az eredeti foglalkozás szerint „földműves” vagy „segédmunkás” kategóriába tartozók csak 20%-ot képviselnek (holott ebben az időszakban az építkezés munkaerőigénye miatt valószínűleg kubikusként dolgozó volt legtöbb a városban).83 A letelepedési engedélyekből kibontakozó társadalomkép a fentiek alapján megfelelt a hivatalos elvárásoknak, így a letelepedési engedélyek gyártói elérték céljukat. Ez éppúgy igaz azokra a városba költözőkre, akik ezeknek a hivatalos elvárásoknak megfelelve töltötték ki a kérdőívet. A jogi városfogalom hatásán kívül Sztálinváros fizikai kereteit lényegesen befolyásolta a statisztikai városfogalom hatása. Ennek megfelelően Sztálinváros lélekszámát - mint fontos városi ismérvet - előre meghatározták. A korabeli 84 138. sz. 5.440/1951. BM. (1951 .IX.23.) sz. rendelet a Dunapentele városban történő letelepedés szabályozásáról. 83 A letelepedési engedélyekben található adatok összegzését lásd: Erdős — Pongrácz (szerk.) 2000: 260-261. Az 1951-1954 között letelepedési engedélyt kapott bevándorlók korábbi lakóhelye százalékos megoszlásban (%): Budapest (28,2), Baranya (5), Bács- Kiskun (9), Békés (2,1), B-A-Z (15,4), Csongrád (2), Fejér (9), Győr-Sopron (0,9), Haj- dú-Bihar (1,5), Heves (1,3), Komárom (1,6), Nógrád (1,5), Pest (6,5), Somogy (3,5), Szabolcs-Szatmár (1,3), Szolnok (2), Tolna (5), Vas (1,3), Veszprém (1,6), Zala (1,3). Eredeti foglalkozás (0,5%-nál nagyobb arányú): háztartásbeli (28,66); kiskorú, tanuló (19,47); kubikos, kordélyos, segédmunkás (13,09); földműves (7,67); adminisztratív dolgozó (5,18); lakatos (3,36); közlekedési és postai dolgozó (2,68); villanyszerelő, műszerész (2,02); kereskedő (1,39); varrónő, szövőnő (1,39); kőműves (1,07); pedagógus (1,05); esztergályos (0,97); pártmunkás, katona, rendőr (0,94); sütő- és élelmiszer- ipari dolgozó (0,87); asztalos (0,81); cipész (0,69); mérnök, technikus (0,6); kovács ( 0,6). 152
