A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története Előbbi egyik alapítója volt Egerben.58 Mivel ezen a területen politikailag ismét aktivizálta magát, korántsem meglepő, hogy a rendszerváltás után a szélsőjobb- oldali Magyar Fórum munkatársaként dolgozott. Utolsó éveinek esszéi 1997- ben, halálának évében jelentek meg A történelem elmezavara címen. Ezekben többnyire a globális kor tőzsdecápái falják fel a nemzeteket, mivel „a Föld bolygó, íme, az Antikrisztus kezébe adatott”.59 Sándor András Sztálinvárosról szóló sztereotipikus ábrázolása a diszkontinuitás sémájára épült. Ennek megfelelően - szerinte és sokak szerint - a város társadalmának fő problémája még 1956-ban is a „gyökértelenség” volt. Szerinte „a lakosság többsége még 1956-ban is ideiglenes vagy második lakóhelyének tekintette a várost, melynek inkább csak a lehetőségeit használta ki, mintsem polgárának érezte volna magát”.60 Ez a sztereotípia bukkan fel a város karizmatikusnak tartott tanácselnökének, Tapolczai Jenőnek hetvenes évekbeli visszaemlékezésében; a Lombos Ferenccel, a Sztálin Vasmű építkezés első párttitkárával készült 1980-as interjúban; és ugyanezt a sztereotípiát erősítette utóda, Földes László 1984-ben megjelent emlékiratában, s még maga a városról szóló, 1980-ban megjelent, hivatalos megrendelésre készült szociográfia szerzője is. A tanácselnök karizmatikus voltának hangsúlyozása azt a funkciót is betöltötte a városalapítás heroizmusának erősítése mellett, hogy a városi párttitkárral szemben a lokális identitást jobban megjelenítő tanácselnök került a történetek középpontjába.61 A „gyökértelenség-mítosza” hasonló szereppel bírt, mint a városban keletkezett társadalmi konfliktusok felnagyítása: elsősorban annak az alátámasztására szolgált, hogy a „régi” renddel szemben a városban (közvetve az országban) egy „új” rend születik, figyelmet sem véve arról, hogy a bevándorlók szokásrendszerükben és rokonsági kapcsolataikban számos életforma-elemet átalakítva megőriztek. Mindez nem azt jelentette, hogy deheroizálták volna a város alapításának történetét: éppen ellenkezőleg, a „bűnözők”, „prostituáltak”, „deklasszáltak”, „kétlakiak” hadának képzelt felvonultatásával csak tovább növelték a város „igazi építőinek” erőfeszítéseit az ábrázolásokban. Régi irodalmi toposz, hogy a nehézségek és ellenfelek felnagyítása a végül győzedelmeskedő főhőst nagyítja fel. Sztálinváros esetében a lösztalaj, a sár, a rossz infrastruktúra, vagyis a természeti nehézségek felnagyítása, illetve az ellenfelek, a „bűnözők”, a „deklasz- száltak” tömeges jelenlétének hangsúlyozása ugyanezzel a funkcióval is bírt. A 58 ÁBTL M-42186; M-42186/1. Stimecz. 59 Sándor 1997: 179. 60 ÁBTL 0-13582. dosszié. Sztálinváros területén élő ellenséges személyek. Az ellenforradalom és az ellenforradalmat közvetlenül megelőző időszak története Sztálinvárosban. Áttekintés Sztálinváros társadalmi és osztályviszonyairól 1956-ban. 1959. április 3. 61 Tapolczai 1977: 41; Interjú Lombos Ferenccel 1980; Földes 1984: 197-198; Miskol- czi 1980: 13-30. 144
