A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története számára New York, így az itt élők sokfélesége is a város imázsának és az itt élők identitásának egyik legfontosabb elemévé vált.3 * 5 Az emberek hajlamosak tapasztalataikat egységes rendbe szervezni, elhinni azt, hogy a világ vagy annak egy része rendszerezhető, átlátható. Az emlékezők és a történészek - talán az emlékezet természetéből fakadóan is - a múltat gyakran logikus, egymásból következő ok-okozati összefüggések láncolataként ábrázolják, még akkor is, ha erről gyakran nincsenek meggyőződve. A cselekvő személy pedig nem feltétlenül racionális történetet jelenít meg élettörténete elmesélése közben, ahogy azt alapvetően referenciális műfajként a történetirás megkövetelné, hanem egy nyitott történetet.6 A Sztálinvárosról szóló beszámolók, visszaemlékezések, újságcikkek, novellák, propagandafiüzetek is azt sejtetetik, hogy a város és az ott végbement társadalmi folyamatok egységes értelmezési keretbe rendezhetőek. Számos irodalmi vagy sajtóban megjelent képzet formálta a város képét, ami visszahatott a város fizikai átalakulására és az emlékezetre. Ezek többsége a város születését és növekedését a fapados vonat útjához hasonlóan egyenes vonalú, de zökkenőkkel tarkított útként ábrázolta, amely meghatározott irányba mutatott. A „sztálinvárosi expresszinek is becézett fapados vonat mítosza számos ábrázolásban metaforikus szerepet töltött be. A város múltjának ábrázolásáért folytatott versengés az első téglák lerakásával egyidős. A város képét meghatározta, hogyan ábrázolták a várost az oda látogatók vagy az ott élők.7 Sztálinváros megítélése - helyenként mind a mai napig - elsődlegesen politikai kérdésként jelent meg. Ennek egyik oka, hogy a város a közéletben mindenekelőtt politikai szimbólumként bukkant fel, legyen szó propagandafüzetekről vagy sajtótudósításokról. A város neve és a hatalom által mellébiggyesztett „szocialista város” jelző hosszú évtizedekre megbélyegezte a települést. A város 1951-től 1961-ig Sztálin nevét viselte, lakói vagy a gyakran odajárók egyszerűen csak „Sztáliniként vagy „Sztálin”-ként emlegették. Már a város nevének kiejtése sokak számára politikai viszonyulást sejtetett: a tudatosan zárt „a” hang Sztá3 Sztálinváros korántsem tükrözte az ország városainak társadalmi összetételét és a városiak elképzelt „életstílusát”, ezért is számíthatott a Jöttmentek” városának, eufemisztikusan fogalmazva „kozmopolitának”, mint New York. Vö. Bender 2002: 185-197. A kozmopolita jelleg különösen a konzervatívnak számító megyeszékhellyel szemben mutatkozott meg: például Miskolczi 1980. vagy lásd Sándor András e tanulmányban idézett „önvallomását” a belvárosi értelmiségről. 6 Az élettörténet-írás, akárcsak a történetírás hagyományosan racionális szereplőt feltételez. Ennek kritikája: Levi 2000. 7 A városok jelenkori megítélését és a bennük élők identitását nagymértékben meghatározza, hogy kik és miként uralják a történelmükről szóló közbeszédet, a város múltjának ábrázolását, bármilyen rövid vagy hosszú is a városnak a múltja, legyen szó az angliai Bathről vagy az örök városnak tartott Rómáról. Borsay 2000: 19-65; Agnew 1995: 9- 24. 128
