Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Pál-Antal Sándor: Ipartörténeti kutatások és források Erdélyben
Pál-Antal SAndor Az 1960-1989 közötti időszakban megjelent ipartörténettel foglalkozó írások 16 várost érintenek. A legtöbb a legfejlettebb erdélyi város - Brassó - iparával, főként céhes életével foglalkozik. De több írás tárgyalja Kolozsvár, Segesvár, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Nagydisznód, Nagybánya és más városok kézműves életét is. Több írás érinti a nem céh jellegű vidéki, falusi kézművességet, főként a fazekasságot, a szén- és mészégetést, a papírgyártást, a hamuzsírfőzést, az üveggyártást és egyebeket. A néprajzi jellegű paraszti kézművesség terén maradandót alkotott Kós Károly. írásainak egy része a Művelődésben, a Falvak Dolgozó Népé ben, zömét azonban a Népélet és Néphagyományban (1972-ben) és önálló kötetekben közölte (Eszköz, munka néphagyomány 19179-ben).7 Az 1989-es változás után a céh- és ipartörténeti kutatás új erőre kapott. 1990— 2009 közötti időszakból 246 dolgozatot vettünk számba. Ebből 33 önálló kötet, 202 tanulmány, 13 pedig újságcikk. A tényleges közlések száma bizonyosan ennél több. A tanulmányok, illetve az újságcikkek vonatkozásában bizonyosan. Ugyanis az időközben megsokasodott kiadványok elég jelentős része, az akadozó könyvterjesztés miatt nem vált ismertté. Az újságcikkek szerepe a tudományos életben ugyanakkor rendkívül lecsökkent, mivel ekkor a szakírások közlése útjában már nem álltak a korábbihoz hasonló akadályok. Egy reálisként elfogadható összkép vázolásához a számba vett írásokat elégségesnek tekinthetjük. Az 1989 után megjelent munkák között találunk négy jelentős forráskiadást, ebből három - az erdélyi népi kerámiára, a háromszéki fazekas- és a segesvári kézműves iparra vonatkozó - katalógus, egy pedig az 1420-1580 közötti brassói céhek iratait tartalmazó kötet. Az utóbbi időszakban megjelent több olyan írás, amelyek egy-egy szakmáról, szakmai intézményről nyújt átfogóbb képet. Ilyen pl. Tófalvi Zoltánnak a sóvidéki népi fazekasságról írott kötete, D. Negulici-nak a brassói középkori mesterségeket tárgyaló kötete, Bónis Johannának a Marosvásárhelyi Iparmúzeum története c., valamint Rüsz Fogarasi Enikőnek az erdélyi gazdaságra és kézművességre vonatkozó 16. századi kiváltságokról szóló írása. Ezek mellett találhatók a szakkiadványokban megjelent tanulmányok. A kutatott területek nagyjából megegyeznek az 1989 előttiekkel. Legkedveltebb téma maradt továbbra is a céhen belüli és céhen kívüli (városi és vidéki) fazekasság (nyolc tanulmány). De érezhetően kiszélesedett a kutatott szakmák köre, az ötvösök, csiszárok és puskaművesek mellett következő szakmákra vonatkozó (egy-két, esetleg három) tanulmányokat találunk: asztalos, borbély, csizmadia, gombkötő, gubás, halász, harangöntő, kalapos, kerekes, könyvkötő, lakatos, órás, serfőző, szabó, takács és tímár. Egy pár tanulmány foglalkozik a papírmalmokkal, vagy üveghutákkal. A tanulmányok egy része egyes városok kézműiparát ismerteti egy-egy időszakból. Ilyenek a Brassóval, Kézdivásárhellyel, Kolozsvárral, Marosvásár7 Lásd a mellékletben. 42
