Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Hermann István: A pápai iparosok részvétele a város irányításában a 17. században
Hermann István 2.000-2.600 fő közé tehető. A 17. század hatvanas-hetvenes éveiben pedig megközelítette, sőt valószínűleg túllépte a 3.500 főt.15 Az erősen differenciálódott céhes iparon belül a „luxus” fogyasztói igényeket kielégítő ötvös mesterség említhető. Ennek jelenléte is igazolja a város népességszámáról, annak összetételéről mondottakat. Természetes, hogy ezeknek az ötvösöknek szerepük lehetett a szépszámmal fennmaradt céhpecsétek elkészítésében is. A pápai aranyművesek, névszerint említett három fő, a győriek céhkiváltságait íratták át a győri káptalannal 1614-ben,16 amit 1628-ban Esterházy Miklós nádor, a város földesura is megerősített.17 A város gazdasági élete szempontjából a legfontosabb tényező az itt jelen lévő iparos réteg, akik elsősorban a helyi kereskedelemben, a heti vásárok alkalmával a környékbeli népesség igényeit elégítették ki. A források a bognár, ács, malomács, asztalos, borbély (sebész, orvos), csapó, csizmadia, varga, fazekas, gombkötő (paszománykészítő), irhás, kádár, kovács, lakatgyártó, fegyverkészítő, kopja- gyártó, pajzskészítő, nyerges, íjmüves, molnár, mészáros, szabó (szűr-, váltó- és vásármíves), szíjgyártó, szűcs, takács mesterségek képviselőit említik.18 A felsorolásból látható az egyes iparágak differenciálódása a finomabb és durvább munkák szerint például a famíves szakmákon belül. Ugyanez figyelhető meg a kovácsok és a lakatgyártók között. A szabók esetében szintén a kelme, illetve az előállított termék minősége szerint, de meghatározva a késztermék értékesítésének módját is. (Később megjelenik a német, illetve magyar szabó fogalma, akik elsősorban a divat, a viselet szerint a polgáriasultabb és a hagyományosabb öltözetek készítésére specializálódtak.) Hogy Pápa jó felvevőpiaca volt a szabó mesterség termékeinek, azt mutatja a kontárok elleni küzdelem is.19 A teljes 16-17. században rendelkezésre állt részben a pápai takácsok munkája révén, részben az importból származó sokféle szövet, valamint a helyi katonaság zsoldjának egy része fejében kapott, általában gyengébb minőségű posztó, mint a szabó mesterség művelésének alapanyaga. Mindez egyben a szabók folyamatos termelési lehetőségét jelentette, alapot szolgáltatott anyagi gyarapodásukhoz is. 15 Szakály, 1992. 152. 16N. Mészáros, 1998. 83., 86. 17 Reizner, 1998. 91-94. A pápai ötvösség rövid összefoglalása a fennmaradt tárgyak és próbajegyek lajstromával Kőszeghy, én. 280-283. 18 Éri, 1974-75.207-213. 19 Már a Szapolyai féle céhalapítási engedély is említi a szállásukon dolgozó vándor szabólegények elleni fellépést, de a továbbiakban is a céhszabályok fontos pontja maradt a nem céhbeli szabók elleni szankciók alkalmazása, pl.: 1628-ban: ,JCVIII. Ha valamely szabó a czéhben magát nem akarván adni és a czéhvel nem akarna egyetérteni, mindazáltal ugyan munkálkodik, tehát a félének minden mivé elvétesséks mind a czéhnek méltó igazsága szerint megbüntettessék. Item, ha valamely csavargó szabó a városban lappangva munkálódnék és a czéhbeli mestereknek hírekké leszen, tehát a czéhnek hatalma vagyon magát még az utczán is megfogni, mívét elvenni és magát a városi bíró kezébe adni.” Reizner, 1998. 113-116. 184
