Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Hermann István: A pápai iparosok részvétele a város irányításában a 17. században
A PÁPAI IPAROSOK RÉSZVÉTELE A VÁROS ÖNKORMÁNYZATAIBAN A 1 7. SZÁZADBAN Pápa környéke ebben az időben török-magyar határvidéki terület volt, ez okozta a fegyverművesek nagyfokú differenciálódását. Ezen a területen kardkészítők, pajzsgyártók, kopjagyártók, puskamüvesek, íjkészítők működtek, akik egy céhbe tömörültek,20 sőt ebbe a céhbe tartoztak a szíjgyártók is. Ennek valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy a lovak szerszámozásához és az övék, szíjak készítéséhez szükséges csatokat a fémművesek, a lakatgyártók állították elő.21 A céhes polgárság részvétele a település önigazgatásában A fentiekből jól látható, hogy a 17. századi Pápa városa egy bonyolult társadalmi szerkezetű és nemkülönben bonyolult jogi státuszú település volt. Ilyen körülmények között kellett a városi polgárságnak fenntartani, illetve a zűrzavaros évek után újjáalakítania önigazgatását. Hogy ennek komoly 14-16. századi előzményei voltak, az nem kétséges. Az önigazgatási folyamat megismerésének kiváló terepe volt a céhes élet, amely minden merevsége ellenére lehetővé tette az önigazgatási szabályok elsajátítását.22 Előkészítője tudott lenni a társadalmi mobilitás működésének, azaz a céhben sikeresen tevékenykedő vezetők néhány év múlva a város irányításában is szerepet kaphattak. Az egyházi élet hagyományai, majd a protestantizmusnak a vallási életet, a 16-17. században lényegesen szélesebb alapokra helyező gyakorlata is segítette ezt. Gondolok itt a Magyarországon elsőként megszerveződő pápai presbitériumra, mint a laikus személyek bevonására a vallási élet nem liturgikus részének irányításába és szervezésébe. Ebben a presbitérium alakulásakor, 1617-ben a vitézi és a városi rend (azaz a polgárság) részéről is hat-hat fő vett részt. A városi rendet képviselők közül négy fő volt iparos, közülük három szabó mester, mindhárman olyanok, akik több alkalommal voltak céhmesterek és a város bírái. A negyedik iparos varga mester volt. Két személy pedig értelmiségi foglalkozást űző polgártársuk volt.23 “Hermann, 2000. 193-195. A differenciálódást kifejezte a céh pecsétje is vö. 205. p. 4. ábra. Jól kivehető a pecsétnyomó rajzán a lópatkótól, a lakatoktól, kulcsokon át a kardok, íjak, fokosok és a szíjgyártó termékek stilizált ábrája. Egyben a körirattal, díszítéssel együtt jelzi, hogy a céh valószínűleg ötvössel (talán helyi mesterrel) készítette el pecsétnyomóját, aminek kifogástalan minősége is erre utalhat. 21 Az egyes mesterségekre lásd. Bogdán, 1973., Bogdán, 1974. és a Magyar néprajzi lexikon I-V. Budapest, 1977-1982. mesterségekre utaló szócikkeit. 22 A céhek hagyományosan igyekeztek védeni a céhtagok érdekeit, akár anyagi hozzájárulással is segíteni megözvegyült tagjaik családját. De működtek a legények társulásai, önsegélyező egyletei is. Ugyan lehetősége volt a mesternek tanulóját, többféle nem szakmai munkába bevonni, a mesterkönyv tanúsága szerint munkája „béreként" az utána járó díjakat ő rótta le. A legények is képesek voltak megfizetni a nem kis összegű díjakat, lakomákat a mesterré válás feltételeként. Erre viszonylag könnyebben sor kerülhetett, ha az ifjú mester nem helyben kívánt a céh tagja lenni, illetve egy mester lányát, özvegyét vette feleségül. Ilyen esetben ,félpénzzel” vállhatott a céh tagjává. 23 Dokumentumok, 1999. 153-164. Csór Gergely, Gyöke Pál és Biczó János voltak a bíróviselt 185
