Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Pejin Attila: A vajdasági magyar ipartörténeti kutatások eredményei a 20. század elején
Pejin Attila felújított épületbe).2 Mivel a mesterségek, velük a céhes tárgyi emlékek szinte minden múzeumban törvényszerűen a néprajzi gyűjteményekben kaptak helyet, ez gyakran tükröződik az állandó kiállításokon is. A tárlatvezető katalógusok, lett légyenek állandó vagy időszakos kiállítások katalógusai, elég szűkszavúak, általánosságokban beszélnek, inkább informatív-edukatív mint elemző jellegű szövegek. Kivételt jelentenek azok az adalékok, amelyek egy-egy folyóiratban - elsősorban a Vajdasági Múzeum évkönyveiben -jelentek-jelennek meg.3 Tudomásom szerint azonban mind a mai napig nem jelent meg egy elemző, tudományos igénnyel írt tanulmány a vajdasági céhes iparról, illetve annak utóéletéről, az ipartestületek működéséről, pedig igen érdekes összehasonlítások lehetségesek: voltak itt szabad királyi városok, különféle jogállású mezővárosok, falvak, községek. Ugyancsak emiatt igen szomorú, hogy olyan időszaki ipartörténeti kiállítás sem született, amely komplex módon mutatná be ezt a témát. Tárgykatalógusokról pedig pláne nem beszélhetünk.4 Ezért nem túlzók, ha azt mondom: a vajdasági muzeológiának igen nagy restanciája van a témát illetően. Még akkor is nagy a hiányérzet, ha kijelentjük: ma már természetesen nem sok újat tudunk mondani a céhes iparról úgy általában, de ha a régit sem mondtuk el, akkor van mit pótolni, helytörténeti viszonylatban pedig mindenütt szükséges lenne feltárni, hol milyen szerepet játszottak egy település-közösség gazdasági-társadalmi életében, különösen ha olyan vidékről van szó, amelyet a török hódoltság megszűntével újra kellett telepíteni; ahova az etnikailag-vallásilag sokféle lakosság sokfelől érkezett. Persze korántsem állíthatom azt, hogy teljesen érintetlen területről van szó, hiszen azért jócskán akadnak előzmények, amelyekre építve - némi kiegészítő kutatásokkal - pótolni lehet a hiányokat. Hiszen akár a Borovszky-, akár a Dudás Gyula-féle vármegye-monográfiák foglalkoztak a témával, Érdujhelyi Újvidék- monográfiája, Iványi Szabadka-monográfiája úgyszintén, hogy csak a legkorábbiakat említsem.5 Vasa Stajicnak a Nagykikindai kerülettel foglalkozó monográfiája sajnálatos módon legkevésbé a kézmüvesiparral foglalkozik, talán azért is, mert érdeklődése középpontjában elsősorban a szerbek voltak, azok pedig - legalábbis kezdetben nemigen foglalkoztak iparral.6 Ilyen szempontból Gyetvai Péter háromkötetes 2 Megnyitása után a Vajdasági Múzeumnak szinte azonnal át kellett dolgoznia a történelmi részt az álszakmai, tulajdonképpen pedig politikai indíttatású bírálatok miatt. 3 A Vajdasági Múzeum évkönyvében is főleg az ötvenes évekből származnak a témával foglalkozó írások, lásd pl. Gavrilovic, 1956.; Ignjatovió, 1995-96.; MiloSev, 1961.; Sulman, 1953. 4 Pedig minta bőven van, lásd a magyar Néprajzi Múzeum tárgykatalógusait (pl. Gráfik, 2008.). 5 Borovszky; Dudás, 1896; Érdujhelyi, 1894; Iványi, 1892. 6 Stajic, 1950. Az igazsághoz persze hozzátartozik az a tény is, hogy az ilyen típusú céhek csak a történelmi Magyarország területén működtek, Szerbiában nem, ezért a szerb történetírás érdeklődését többnyire elkerülték. 140
