Szűts István Gergely: A műhelytől a szalonig. A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 24. (Veszprém, 2011)

VIII. Egy gyártulajdonos mindennapjai - Magánélet mozaikok

* / ***

vfeílÉ. -----------------------------------------------------------------------------------------------Ahogy többször említettük, hétköznapi életének meglehetősen kevés részlete ismert, annyi azonban jól látszik, hogy napjait állandó szokások foglalták keretbe. Az egyik ilyen és legfontosabb a szálló éttermében elköltött villásreggelije volt. A délelőtt folyamán következtek aztán a napi ügyintézések, majd ebéd valamelyik barátjával. A délutánt és a kora estét rendszerint törzshelyén, a Belvárosi kávéház teraszán vagy külön termeiben töltötte természetesen elmaradhatatlan szivarjával a szájában.

Mindennapi szokásairól igyekezett tudatni környezetét is, így például 1924- ben a frissen megalakult Herendi Porcelángyár Rt. új igazgatóját, Gulden Gyulát a következő üzenettel várta. „Ma szombat este érkezem, remélem, hogy a szobám már szellőztetve lesz. Örülnék, ha este eljönne a Belvárosi kávéházba, ha ezt nem tehetné, úgy vasárnap reggel, ahogy tudja a Bristolban reggelizem.189

Mivel a fővárosban irodával, s ennek köszönhetően kötött napi munkával nem rendelkező Farkasházy időbeosztását nem a külső körülmények, hanem egyedül saját maga határozta meg, ezért napjai jelentős részét vizitációknak szentelhette. Az egyes találkozók közötti üres óráiban pedig vissza-visszatért törzsasztalához vagy más pesti kávéházak üvegablakai mögé. Az agglegény művész számára különösen fontosak voltak ezek a találkozási helyek, hiszen az itt eltöltött idő alatt ismert és ismeretlen emberek tucatjaival folytathatott eszmecserét, vagy ha akarta, csak szemlélte az utcán sétáló tömeget. A kávéház, a kávéházba járás a vidékről gyakorta felutazó porcelángyáros számára az áhított polgári miliőt testesítette meg.190 Ismert ugyanis, hogy a századforduló polgári életmódjának egyik meghatározó eleme volt, nemcsak társadalmi, de kulturális értelemben is a kávéház intézménye. A nagyvárosi polgár eszményéhez, amely szerint a polgári lét alapvetően a műveltség minél tökéletesebb elsajátításában gyökerezett, hozzátartozott a megmutatkozás kényszere is. Emiatt a kávéházak egyszerre szolgáltak az egyén saját belső, illetve kifelé látszatni kívánt igényeinek kifejezésére is. A Belvárosi, ahogy más korabeli kávéházak is általában nemcsak a müvészértelmiség, hanem más polgárok és polgárosulni vágyó rétegek találkozási pontjai is volt.

Élete végén sajátságos személyisége a vele kapcsolatba kerülőket még megosztottabbá tette. Rokonai, barátai, kollégái és alkalmazottai vagy elismerően, vagy erős indulattal szóltak róla. A porcelángyár nehéz anyagi helyzetével, majd a Részvénytársaság megalapításával és működtetésével járó feladatok egyre nagyobb feszültséget generáltak benne, ami természetesen hatással volt a külvilággal való kapcsolatára is. 1923 után nehéz lehetett elfogadnia, hogy majd harminc év független vállalatvezetés után, bár alkotása fennmaradt, vállaltvezetői autonómiájáról le kellett mondania. Emiatt különösen az első

189 VeML XI.46.c.aa. I. 31. tétel. Az Igazgatóság és a herendi üzemvezetőség levelezése, 1924.

190 A kávéházi kultúráról és a kávéházak társadalmáról bővebben lásd: Gyáni 1998: 85-95.

92