Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Gárdonyi Máté: Huszadik századi kihívások, pasztorációs útkeresések A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN
Huszadik századi kihívások, pasztorációs útkeresés a veszprémi egyházmegyében középkor óta hiányzott a megszentelt életnek ez az ősi formája. A gyökerekhez való visszatérésben a ciszterciek jártak az élen: 1945-ben Borsodpusztára vonult ki zirci szerzetesek egy csoportja, 1946-ban pedig Nagyesztergár mellett Bakony- boldogasszony monostorát alapították meg ciszterci apácák. Ugyanők 1949-ben a Somogy megyei Nagytóldipusztán is kísérletet tettek a letelepedésre (Somogy- boldogasszony). De ezekben az években a kármeliták is remeteséget hoztak létre Attyapusztán, a mariánus ferences provincia pedig szigorú fegyelmű (recessus) házzá alakította a veszprémi kolostort. Ezek a kezdeményezések azonban - az Érdre települt ciszterci nővérek kivételével - virágjukban fagytak meg, mert őket is elsodorta a szerzetesrendek feloszlatása 1950-ben. Az erőszakos állami rendelkezés a püspökség területén 26 férfi apátságot és kolostort, valamint 57 női rendházat érintett. Mindez akkor történt, amikor több mint 200 év után41 ismét szerzetes ült a veszprémi püspöki székben, a domonkos Badalik Bertalan (1949-1965, 1957- től akadályoztatva), aki a kommunista hatalom által térdre kényszerített magyar egyház egyik hőse, rendíthetetlen hitvallója volt.42 Badalik püspök az ötvenes évek püspökkari konferenciáin a kompromisszumokra kevéssé hajlamos szárnyhoz tartozott, ezért az állambiztonsági jelentésekben mint a „Mindszenty-vonal” képviselője szerepel.43 Az ő idején folytatódott az egyházi javak szekularizációja: 1950 őszén államosították a kolostorokat és az egyházi vezetés alatt álló szociális intézményeket, Veszprémben fokozatosan „igénybe vették” a kanonoki házakat és egyéb ingatlanokat (utoljára, 1956-ban a Püspöki Számvevőség épületét), 1951 nyarán pedig „fel kellett ajánlani” az államnak a megmaradt plébániai földeket. Ugyanekkor az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottai, „bajszos püspökök” révén teljes állami ellenőrzés alá helyezték a püspöki aulát, s megszüntették a püspöki líceummá átalakított kisszeminári- umot, 1952-ben pedig bezárásra ítélték a papnevelő intézetet. Ennek előzményeként 1952. február 27-én az ÁVH letartóztatta Major Kálmán spirituálist, valamint öt kispapot azzal az indokkal, hogy a szemináriumi önképzőkör (Pázmány-kör) faliújságján a növendékek egy Mindszenty-képet és egy Salazar portugál diktátort dicsőítő cikket helyeztek el. Március 4-én sor került a szeminárium bezárására, április 23-án pedig a „veszprémi szeminaristák perében” a spirituálist 9 év, a kispapokat 4-6 év börtönre ítélték, a többi elöljáró működési engedélyét pedig megvonta az állam.44 Ettől kezdve a veszprémi egyházmegye papnövendékei a szegedi, győri, esztergomi és budapesti szemináriumokban folytatták tanulmányaikat. Az 1956-ig terjedő időszakban az 41 A pálos Esterházy Imre 1723 és 1725 között töltötte be a tisztséget. 42 Badalik (1999), Soós (2005). 43 Erre számos példát találunk a következő dokumentumgyűjteményben: Balogh (2008b). 44 Az egyik bebörtönzött papnövendék visszaemlékezése Ágotha (1995). 287
