Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

PEJIN ATTILA: Egy zentai helytörténész család: a Dudások Egy kutatás tanulságai

felmérni, mekkora szerepet játszott a város fejlődésében polgármesterként; mindenesetre Zenta arculata ebben az időben, ha nem is látványosan, de bizonyos változásokat élt meg. Úgy tűnik, a testvéreivel való kapcsolata nem volt felhőtlen: nem segítette sem Gyula, sem pedig Andor törekvéseit a monográfia kiadása, illetve a múzeumalapítás ügyében, talán azért sem, mert nem akart támadási felületet nyújtani politikai ellenfeleinek, tudnillik, hogy polgármesteri posztját rokoni törekvések támogatására használja fel. Kár volt pedig ez az óvatosság, mert végül az ellenzék így is, úgy is megbuktatta, öccseiben pedig ott maradt a sérelem elég nagy tüskéje. (O volt talán az egyetlen Dudás, aki a többiekkel nem fért meg egy csárdában.) Magánélete sem volt felhőtlen. Kétszer nősült, méghozzá mindkét alkalommal szerb nőt vett el; először Vujity Zorát, majd annak halála után sógornőjét, Mariját, akit úgyszintén túlélt. Csak az első házasságából voltak gyermekei: két kislány, akiket szintén elvesztett, két fia, György és Emil viszont túlélték őt. Szerencsére, mert Emil sorsa is eléggé tragikusra fordult: indulatos, temperamentumos alkat volt, kibékíthetetlen a környezetével. Az első világháború alatt vagy azt követően Franciaországba került, ahol végül öngyilkos lett. György ellenben teljesen hétköznapi ember volt, s ennek köszönhetően nem tudunk róla semmi érdemlegeset elmondani. A legvégére hagytuk DUDÁS ISTVÁNt (1857-1908), aki vitathatatlanul a legszínesebb egyénisége volt a Dudás famíliának. Magánemberként ő ismerhető meg közülük leginkább: naplót kezdett vezetni, intim hangú leveleket hagyott maga után, olyan oldalait mutatja meg, amelyek a többinél rejtve maradnak előttünk. 0 is hivatalnokként kezdte pályafutását, éles eszének köszönhetően azonban viszonylag - legalábbis helyi viszonylatokban - sikeres karriert épített ki magának. Hivatalnoki teendői mellett újságírással, lapszerkesztéssel és kiadással foglalkozott, majd a Zentai Takarékpénztárban előbb titkár, majd vezérigazgató (!). Utóbbi minőségben két évtizedig működött, amikor is a részvényesek kezdeményezték a pénzintézet újjászervezését, s a kedvezőtlen pénzügyi mérlegért őt okolva, hűtlen kezeléssel, sőt sikkasztással is megvádolták, ennek nyomán pedig még nyugdíj kérelmét is elutasították. Ennek következtében lehetetlen anyagi helyzetbe került, s mindez egészségi állapotát is kikezdte: egy rosszulléte során, öccse, Andor udvarába tartózkodva, beleszédült a kútba, és így ért tragikus véget. Jóízű humoráról, bohém életviteléről volt ismert; rendszeresen látogatta a megyében tartott színházi előadásokat, nem egy színésznővel (és egyéb hölgyekkel) került az illendőbbnél közelebbi kapcsolatba, bár ezek részletei csak itt-ott sejlenek fel. Majd (szerintem mindenki számára eléggé váratlanul) nagy szerelemre lobbant egy helybeli szerb leányzó, Csupity Leposzava iránt, ami (még inkább mindenki legőszintébb ledöbbenésére) házassággal végződött.