Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

MESZLÉNYI ZSOLT: Részletek a 18. századi gannai források komplex elemzéséből

gyermekek többsége már ott született, s az egyik Zimmerman is ugyanide nősült, talán éppen ő lehet az 1940-es években kihaló nagygannai ágnak az alapítója. A csak két összeírásban szereplő Müller Miklós és Neuman Henrik házas zsellérek voltak, így mivel nem volt földjük lényegesen könnyebben mozoghattak. Csakúgy, mint az egyszer, de különböző években említett Diliing, Herz, Horváth, Prenck, Pugi, Rengert, Scheidel, Stark, Seifrid és Takács nevek viselői. Az 1771-ben említettek közül különösen a Rengert (9 fő, de Nagygannára költöznek) és a Diliing (7 fő) tűnik hosszabb ideig fennmaradónak, azon Scherzinger család mellett (9 fő), mely a különböző írásmód és az eltérő keresztnevek ellenére valószínűleg egyezik az 1768-as Satzinger illetve Sockinger, valamint az 177l-es Szerzinger névvel. Ezt csak az erőteljes kisgannai kötődéssel, illetve a hasonló nagyságú és fekvésű birtokkal tudom bizonyítani. Százalékos arányt tekintve az első, ugyan hiányos és nehezen olvasható jószágösszeírásban találjuk a legtöbb olyan nevet, ami később nem kerül említésre (12-ből 9, 75%). Olvashatjuk azonban azt a Stromayer nevet, amivel 1768-ban már Nagygannán találkozunk, az anyakönyvekben 25 ember viseli ezt a nevet részben Nagy-, de inkább Kisgannán. 1768-ban, ha a Satzinger/Sockinger-t elfogadjuk Scherzingemek akkor a növekvő családnévszámhoz kevesebb egyszer előforduló név kapcsolódik, így a százalékos arány is kisebb: 20-ból 2, ami 10 %-ot jelent. 1771-ben tovább nő a családnevek száma (25), ami az erősödő beköltözésre utalhat, de ez is inkább a házas és háznál lakó zselléreknél jelentkezik. Összességében elmondható, hogy Kisgannán az alacsonyabb lakosságszám miatt nem mozgott annyira a népesség, mint a szomszédos Nagygannán. A letelepedett jobbágycsaládok mind Döbröntével, mind Nagygannával jó kapcsolatot tartottak fenn, házasodási szokásaik alapján kevésbé tekinthető endogámnak, mint a Bitva déli partján elterülő lényegesen népesebb község. Nagygannán már hat olyan névvel találkozunk, ami átvészelte az évszázadok viharát, s 1756-tól kezdve egészen a kitelepítésig - minden valószínűség szerint folyamatosan - itt lakott. Külön érdekesség, hogy a sváb többség ellenére három szláv hangzású (Csemalabics, Leszkovics, Szabadics), csak kettő németes (Kaiser, Tinger), egy pedig leginkább magyarosnak mondható (Kurali). A fenti horvát családok már a 18. század végén több (kettő illetve háromhárom) jobbágytelket birtokoltak, míg ezekben az években a másik három családnál csak két-két felnőtt családról (egy generációs különbséggel ugyanazon a telken) van tudomásunk. A Brunner család 1757-től, a Meinzinger, a Nákovics, a Polz és a Troli pedig 1768-tól van jelen. Ez utóbbi csoportba sorolhatnánk a Licsauert is, mert ennek a névnek utolsó hímnemű viselője még élt a világháború után, de az első világháborúban kapott vitézi érdemrend miatt Lovasira magyarosította nevét, s