Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

csak rokont vagy szintén önmegtartóztató életmódot élő nőt. A főesperesnek (esetünkben a veszprémi főesperesnek) kötelességévé tették a plébániák rendszeres látogatását és megvizsgálását, az egyházi előírások betartásának ellenőrzését. A zsinati határozatok a hívek egész életét meghatározták. Ha a lovasi lakosok tökéletesen betartották volna az egyház előírásait, életük a következőképpen alakult volna. Az örömmel fogadott újszülöttet a család igyekezett 8 napon belül megkeresztelni. A keresztelés úgy történt, hogy a csecsemőt egyszer vagy többször (maximum háromszor) belemártották a faedényben vagy keresztelőkútban tartott keresztvízbe. Ha a nagy gyermekhalandóság miatt a csecsemő haldoklott, s nem tudtak papot hívni hozzá, a szülők házi keresztségben részesíthették fiúkat vagy lámáikat. Erre a vallási oktatás során készítették fel őket. A keresztelés után a papnak anyakönyvbe kellett írnia az újszülött, a szülők, keresztszülők nevét és a keresztelés dátumát. A határozat végrehajtását valószínűleg megakadályozta, hogy a papok közül kevesen tudtak írni; munkájuk ellátásához elég volt az olvasni tudás képessége. Nem lehet véletlen, hogy a veszprémi egyházmegyéből sehol sem maradtak fenn anyakönyvek a XVI. századból. A gyermekkorban a fiatalokat a pap megtanította a legfontosabb imákra (Miatyánk. Üdvözlégy. Hiszekegy), a gyónás módjára, s ellenőrizte, hogy évente Nagyböjt idején gyónnak-e, Húsvétkor áldoznak-e. A bérmálás szentségét még gyermekkorban felvették a falusi fiatalok. A serdülő fiatalok szülei már korán eldönüiették, kihez adják hozzá gyermeküket, mivel a kánonjog lehetővé tette, hogy a lányok a 12., a fiúk pedig a 14. életév betöltése után megházasodjanak. A döntés elsősorban anyagi, s nem érzelmi jellegű volt, ahol a házasulandók vagyona, falun belüli társadalmi helyzete volt a döntő. A házasságot lelki rokonság, illetve vérrokonság esetén tiltották. A fiatal és keresztszülő, illetve bérmaszülő közti kapcsolat számított lelki rokonságnak; a vérrokonság esetén a negyedizigleni kapcsolatig tiltották a házasságot, melyre csak előzetes háromszori hirdetés után kerülhetett sor. A házasságkötés idejét szintén szabályozták. Tilos volt házasságot kötni az év három periódusában: Advent I. vasárnapjától Vízkereszt nyolcadáig (január 13-ig), Hetvenedvasárnaptól Húsvét nyolcadáig, valamint Áldozócsütörtök előtti vasárnaptól Pünkösd utáni vasárnapig, vagyis összesen húsz héten át. A falu hitéletének alapja a rendszeres templomba járás lehetett. A zsinat előírta, hogy nem szabad munkát végezni az év 106 napján (vasár- és ünnepnapokon, a templom védőszentjének és felszentelésnek ünnepén). Bőven volt tehát alkalom a templomba járásra. A vasárnapi szentmisék közül havonta kettőt a közjóért tartottak: egyet a király és alattvalói egészségéért, egy másikat a békéért, a keresztény fejedelmek egyetértéséért és a hitetlenek legyőzéséért. A szószékről elhangzott prédikációk nemcsak a biblia és az egyház tanításainak átadását szolgálták, hanem gyakorlati ismereteket is közvetítettek. Például arra figyelmeztették a szülőket, hogy vigyázzanak, ha gyermekeikkel egy ágyban alusznak, nehogy összenyomják őket. Máskor a szószékről hirdették ki a teljes búcsút, vagy az alamizsnagyűjtés megindítását. A liturgia latinul folyt, de az anyanyelvet is