Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

ezek a házasságkötések ugyancsak endogámnak mondhatók, hisz elsősorban az azonos társadalmi szinten lévők között jöttek létre az esetek többségében. A XIX. század végén már Jankó János felfigyelt az egész Balaton-mellékén a vöség intézményére, a vőnek vagy vőül menés gyakoriságára. Ezt tapasztaltuk Füred és Csopak esetében, de alóla nem volt kivétel Lovas sem. A vőség intézményének fenntartását több tényező tehette szükségessé: így a fiúgyermek vagy fiúgyermekek hiánya, továbbá a családfő korai halála. Ugyanakkor nem zárható ki az sem. hogy gyakoriságában a családonkénti alacsony gyermeklétszám ugyancsak szerepet játszhatott. Amint említettük, a házassággal kialakult kapcsolatok a rokoni kör jelentős bővítését eredményezték. Egy-egy család révén létezett a vérrokonság, amit a házasság útján szerzett kibővített. A vérségi (konszangvinikus) rokonság egy közös őstől egyenes és oldalági leszármazottak együttesét jelentette, A házasság útján szerzett (affinális vagy sógorság) rokonságot pedig a házastársak egyenes és oldalági vérrokonai együtt adták, akik csupán a házasságkötés révén kerülhettek ebbe a sajátos minőséget jelentő kapcsolatba. Egyenes ági (lineáris) volt a rokonság a dédszülök, nagyszülők, szülők, gyermekek, azaz az egymástól származók között, míg oldalági (kollaterális) az első, másod, harmad, stb. fokú unokatestvérek és a testvérek között, vagyis mindazok között, akik közös őssel rendelkeztek. Az adott házasságból született gyermekek mindkét fél, az apa és az anya egyenes, valamint oldalági rokonságába egyaránt beletartoztak. Egy-egy család bár mind az anyai (matrilineáris), mind az apai (patrilineáris), azaz mindkét ágon (bilaterális) számon tartotta rokonságát, oldalágon pedig különösképpen első fokon, azonban legerősebb köteléket mégis a helyben lakás, vagyis a lokalitás jelentett. Tehát a rokonság ápolása legerősebbnek a településen belül bizonyult. Ünnepeken és köznapokon egyaránt felkereshették helyben egymást, sőt, szükség esetén a segítségnyújtásban is a helyben lakó rokonokra lehetett elsősorban számítani. A távolabb élőkkel való találkozások az ünnepekre korlátozódtak. Egyébkent a rokoni kapcsolatok széleskörű ápolására igazán az ünnepek szolgáltak. Nemcsak az egyházi esztendő jeles alkalmai tartoztak ide. amelyek az ünneplést, a pihenést és a rokoni látogatások idejét egyszerre jelentették, hanem az emberélet lordulóinak állomásai is. a lakodalmak, a keresztelők és a temetések a szertartásokat követő áldomással, valamint a torral együtt. A két világháború között még általánosak voltak a sok vendéggel megtartott nagy lakodalmak, amelyek azonban a II. világháború után sokat veszítettek fényükből. Az esküvő hivatalos egyházi és polgári szertartását követő összejövetelt olyan áldomás, a lakodalom, követte, amely a személy- és vagyonegyesítéssel létrejött kapcsolatnak a közösség általi elismerését és az öröm kifejezését jelentetted A házasságkötést több mozzanat is megelőzte, amelyek közül különösen figyelmet érdemlőek a vagyoni megállapodások, amelyeknek megtörténte mindkét fél részéről különösen az I. világháborút megelőző időszakban bizonyult fontosnak. Az eredményes és végleges megállapodásokat megelőző tárgyalások szóbeli, de sok esetben írásbeli egyezséggel zárultak. A házassági vagyonjog középkori intézménye bár s TÁRKÁN Y SZŰCS Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp. 1981. 369.