Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

céljában és tartalmában változott, de a XX. század közepéig fennmaradt. Ezeknek a házassági szerződéseknek leginkább fontos, önállósult része a móring vagy hitbér megállapodás volt.

9 Ez tulajdonképpen zálogjog erejével terhelte meg a férj vagyonát, ami annak halálát követően vált a nő javára fordíthatóvá. A XVIII. században szokásjogi úton működött az írott hitbér intézménye, amit kettő-négy tanú jelenlétében készítettek el. Mindig hitelesítették, gyakran iktattak feltételei közé korlátozó meghagyásokat is.

10 Valójában a móring a házastárs biztosítására szolgált, döntően az asszony részére. Hozzá kell tennünk azt is, hogy minél gazdagabb volt valaki, annál nagyobb hitbért biztosított. Ilyen írásbeli megállapodást, móringlevelet készítettek a XVIII. században a hegyközségi jegyzőkönyv szerint Lovason is, de az egyes családok a XIX. századból is őriznek példányokat.

11 A házasságkötés másik lényeges, meghatározó mozzanata a lakodalom volt. Czirbusz Géza és Jankó János a XIX. század második felében a korábbi, a filoxeravészt megelőző időszakot jellemző három-négy napos lakodalmak elmúlásán sajnálkoztak, amelyeket a „takarékos" azaz egy napos áldomások váltották fel, de még figyelemre méltó nagyságú vendégsereggel. Hozzátehetjük, hogy mik voltak ezek a XVII. század első leiének lakodalmaihoz képest, amelyekhez kizárólag a fény és a pompa kötődött, igaz, megfelelő vagyoni háttérrel csak.

12 Hozzájuk képest azután a XX. század közepére a lakodalmak valójában igazán szegényessé váltak, régi fényüket többé nem is kaphatták vissza a megváltozott körülmények közölt. A vérrokoni kapcsolatrendszer szélesítése, a rokonság sorainak bővítése új rokonokkal nemcsak házasság útján, hanem műrokonság, lelki rokonság révén ugyancsak lehetséges volt. Ezt komaságnak, a rokonság sajátos változatának nevezzük. A komaságot valódi „szent szövetségnek" tekintették, megtiszteltetésnek, ami a XX. század közepéig visszautasíüiatatlan volt. Ugyanis általa a keresztség szentségére épült lelki rokonság született meg.

13 Ez szorosabbá tette a barátságot, rokonságot egyaránt, pedig alapját csak egy gyermek megszületése és megkeresztelése adta. Általában úgy igyekeztek a szülők a komákat, gyermekeik kereszlszüleit megválasztani, hogy velük a gyermekeknek minél több, minél szélesebb társadalmi kapcsolatokat jelentő pártfogókat biztosítsanak. Ez a törekvés nem a XIX. és nem a XX. századok szüleménye. Feltehetően korábbi századokban ugyancsak hasonlóan gyakorolták, amint arról művelődéstörténeti adatok tanúskodnak. Ez a szándék az egész magyar nyelvterületen megfigyelhető, jómagam a Dunántúl különböző kistájainak különböző közösségeiben találkoztam vele. Létezett a XVIII. és a XIX. szá9 TÁRKÁN Y SZŰCS Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp. 1981. 357. 10 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő: i. m. 1981. 357-360. 11 VeML IX. 213. A Lovasi hegyközség iratai. Hegyközségi jkv. 1856-1933. A jegyzőkönyv csak a móringlevelek meglétére utal, szövegüket nem tartalmazza. (Hudi József kutatásai alapján.) 12 CZIRBUSZ Géza: A Balaton-melléki nép életéből. In: Földrajzi Közlemények 1885. 279-295. JANKÓ János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp. 1902. 378-392. WEIHARDT Gabriella: Keresztelő, házasság és temetés Magyarországon 1600-1630. Bp. 1901. Művelődés Történeti Értekezések 48. 9. 13 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő: i. m. 497. S. LACKOVITS Emőke: Református keresztelés! szokások a Dunántúlon. VMMK 19-20 (1993-94) 403404. és 412-413.